Gyalogosokat gázolt el egy kamionos Passau belvárosában
Passau belvárosában egy teherautó sofőrje péntek reggel egy csillapított forgalmú, főleg gyalogosok által használt területre hajtott, és halálra gázolt egy nőt. Négy másik ember megsérült – közölte az alsó-bajorországi rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A rendőrségi jelentés szerint a halálos áldozat egy 37 éves nő, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A többi elütött gyalogos súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel vitték őket kórházba. A hatóság szerint az elhunyt nő tizenegy éves gyereke is a sérültek között van.
A teherautó 63 éves sofőrje is kórházba került.
A rendőrség az eset után azt közölte: a jelek arra utalnak, hogy baleset történt, ám a tények még tisztázatlanok.
Később arról adtak tájékoztatást, hogy a sofőr azt mondta: árut szállított az üzletekkel teli Bahnhofstrassén, és egy előtte álló autóbuszt akart kikerülni, de véletlenül a járdára hajtott, a gyalogosok közé.
A cáfolta a közösségi médiában megjelent feltételezéseket, amelyek szerint szándékos gázolás történt. Hangsúlyozta, hogy nem terrortámadásként, hanem közúti balesetként kezelik a történteket.
A város polgármestere együttérzését fejezte ki az érintetteknek és a hozzátartozóknak.
(FAZ, MTI)