Gulyás: Putyint nem tartóztatnák le Magyarországon
A magyar jogrend szerint nem tudnánk letartóztatni az orosz elnököt – ezt válaszolta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón, mikor megkérdezték tőle, hogy érvényt szerezne a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsának Magyarország, ha Vlagyimir Putyin belépne a területére.
A miniszter szerint Áder János korábbi köztársasági elnöki hivatala is többször jelezte, hogy az ICC statútuma ellentétes a magyar alkotmánnyal, az Országgyűlés pedig „nem akart olyan helyzetbe kerülni, hogy kihirdeti a statútumot, majd az az Alkotmánybíróság elé kerül, mely a köztársasági elnöknek ad igazat”.
A hágai bíróság múlt héten közölte: alapos okkal feltételezhető, hogy Putyin büntetőjogi felelősséggel tartozik mind az Ukrajnában elkövetett háborús bűnökért, mind az ukrán gyermekek Oroszországba való deportálásáért. Az ICC ezért adott ki nemzetközi elfogatóparancsot az orosz elnökre.
Joe Biden erre reagálva kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin „egyértelműen háborús bűnöket követett el”, ezért a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) döntése elfogatóparancs kiadásáról szóló döntése jogos. Az oroszok viszont kijelentették, hogy „az ország nem ismeri el az ICC-t, az elfogatóparancsnak semmiféle jogi következménye nincs Putyinra nézve”.