Geszti: „Tanári diplomám most dörömböl a fiókban, és emlékeztet rá, hogy szolidaritást kell vállalni velük”
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ISKOLA, ahol becsülték a tudást, a tehetséget, a szorgalmat, a jellemet - és becsülték a tanárokat is. Ebben az ISKOLÁBAN tanított a regénybéli Rácz tanár úr, aki nemcsak Nemecseket, Bokát, Cselét és a többieket tanította, hanem valóságos Rátz tanár úrként Neumannt, Wignert, Harsányit, és magyar gyerekek ezreit, akik közül persze nem mindenki lett Nobel-díjas, de mindenki esélyt kapott rá, hogy olyan tudást szerezzen, amivel boldogul, előre jut, fejlődik, épül, és épít” – kezdi a bejegyzését Geszti.
Mint mondja, neki rengeteg olyan tanára volt, aki nemcsak tudással, hanem ambícióval, morállal, kíváncsisággal ruházta fel, akik elvárásainak jó volt megfelelni, akik személyiségükkel erősen hatottak rá.
„Tudom, hogy ma is sok Rátz tanár úr, és még több Rátz tanárnő él, dolgozik, küszködik, miközben meg nem becsültsége, el nem ismertsége és megkötöttsége miatt égnek emelt szemmel megy be az órára, ha arra gondol, milyen ISKOLA az, ahol a tanár (Rácz tanár úr) kevesebbet keres, mint a biztonsági őr (Janó, a grund őre)?”
Geszti maga is pedagógusképzőn végzett, bár mint mondja, ő nem volt elég bátor, hogy pedagógusnak menjen, mert pedagógusnak lenni nem csak szakma, hanem hivatás, mint az orvoslás.
„Egykori tanári diplomám most dörömböl a fiókban, és emlékeztet rá, hogy szolidaritást kell vállalni velük, és mindazokkal, akik annak az egykor ragyogó ISKOLÁNAK mára fényét vesztett tantermében csikorgó krétával vésik fel a táblára, hogy figyeljetek ránk, mert jobbat és többet érdemlünk! Mi vagyunk, akiknek felelősséget kell vállalnunk, milyen tudásra és etoszra épül a jövője ennek az országnak, mi vagyunk, akik tanítjuk a fiaitokat és lányaitokat magyarul beszélni, a nagyvilágot megérteni, a szépet és jót befogadni, emberként viselkedni, okosan gondolkodni, szabadnak lenni, bátran kiállni magukért és egymásért, mi vagyunk a tanárok, MI VAGYUNK A GRUND!”- zárja sorait.
