Gárdos Péter: Nem érdemes ebbe belehalni
hvg.hu: Már szinte hagyomány, hogy filmet szeretne készíteni, meg is írja a forgatókönyvet, de végül a filmet elkaszálják, így – jobb híján – regény születik az adott témából. Most épp Semmelweis Ignác történetével járt így.
Gárdos Péter: Én még mindig azt képzelem magamról, hogy filmrendező vagyok, ezért minden alkalommal forgatókönyvet írok. Megpróbálom beadni, és amikor pofán csap az élet, nem kapok pénzt a filmre, akkor rájövök, hogy ha már ennyire izgat, és ennyi munkát beleöltem az adott témába, akkor nem lehet, hogy elvesszen. Ez történt a Hajnali lázzal, amiből később – fura módon – végül mégiscsak lett film, ez történt a Kempelen-történettel, a Királyi játékkal. A Hét mocskos nap esetében azzal a különleges helyzettel szembesültünk, hogy először tetszett a könyv a Filmszakmai Döntőbizottságnak, kaptunk is rá gyártás előkészítési támogatást, így tízmillió forintot költöttünk arra, hogy színészeket nézzünk, helyszíneket keressünk, de a forgatás előtt három héttel lefújták az egészet.
hvg.hu: Mit mondtak?
G. P.: Semmit. Azt mondták, hogy nem kell a film.
hvg.hu: Most is először pozitív elbírálásban részesült a Semmelweis-film, nem?
G. P.: Igen. Beadtunk egy filmtervet, ami alapján megrendeltek egy forgatókönyvet. El is készült az első változat, amit kifejezetten nagyra értékeltek. Azt kell mondjam, hogy egészen különleges elutasításban részesültem: egy pár soros levélben nagyon megdicsértek, közölték, hogy minőségi a munka, nagyon meg vannak vele elégedve, de azt írták, ők más koncepció mellett képzelik el Semmelweis életének feldolgozását. Ez a „más koncepció” azért elgondolkodtatott, hogy akkor itt valami más is lehet az elutasítás mögött.
hvg.hu: Tudjuk, hogy egy másik Semmelweis-film viszont nyert 2,26 milliárd forintot, sőt azt már le is forgatták. Koltai Lajos rendezi, Lajos Tamás a producere. Lehet, hogy a másik forgatókönyv jobban tetszett a filmbizottságnak?
G. P.: Amikor engem elutasítottak, még nem volt beadva másik forgatókönyv ebben a témában. Miután megkaptam az elutasítást, rá három hétre adták be a másik tervet az illető urak. Aztán abból pillanatok alatt lett forgatókönyv, és most már le is forgatták. De én akkor inkább azon gondolkodtam, mi lehet ez a más koncepció? Én azt gondolom, hogy egyfajta koncepció mellett érdemes Semmelweisszel foglalkozni, ez pedig az, hogy az élete és a halála összetartozik. Azt gyanítom, hogy a halálával és az élete utolsó 15 évével kapcsolatban nem egyezett a véleményünk a hivatalos véleménnyel.
hvg.hu: Ez miért lenne baj?
G. P.: A magyar közéletben van egy eléggé megmerevedett koncepció Semmelweis Ignáccal kapcsolatban, így készült film róla a 30-as, majd az 50-es években, és vannak regények, tanulmányok is. Ezek lényege, hogy létezett itt egy ember, aki felfedezett valamit, ez a felfedezés fantasztikus, de a világ nem ismeri el, és később ő ugyanúgy vérmérgezésben hal meg, mint azok az anyák, akiket az ő felfedezése megmentett vagy megmentett volna.
hvg.hu: Hogy a filmet elkaszálták, és egy másik filmet választottak, abban nem lehet egy olyan is, hogy a nemzeti hősünkről ne mutassuk ki, volt egy másik oldala is? Széchenyiről sem szeretjük mondani, hogy öngyilkos lett, vagy Dobó Istvánról, hogy öregkorában nem épp tisztességesen gazdálkodott.
G. P.: Lehet, de nem tudhatom, Az az egy nyomom, az az egy mondatom van információként, hogy más koncepciót képzelnek el. Én abban hiszek, hogy ezt a történetet csak komplexen érdemes megcsinálni. Azt a képet, ami ma a hivatalos kép, azt nem érdemes forszírozni. Egyrészt azért, mert abból létezik már filmes és regény változat is, másrészt pedig nem is túlságosan korszerű.
hvg.hu: Bántja, hogy nem film készült, hanem regény a történetéből?
G. P.: Nem. Elfogadom a játékszabályokat, ha ilyenek a játékszabályok, akkor ilyenek, nem tudok ezzel mit kezdeni. Nem érdemes ebbe belehalni. Másrészt pedig, és ezt nagyon optimistán mondom, én a regény megírásával letettem ezt a hátizsákot egy bizonyos pontra, és nagyon remélem, hogy lesz belőle amerikai, angol vagy egyéb változat. Elképzelhetőnek tartom, hogy ebből a könyvből fogok még filmet csinálni, ha nem magyar pénzből, akkor majd másmilyen pénzből. Nagyon is fontosnak tartom, hogy készüljön el egyszer egy olyan film, amelyik az előbb felvázolt alapállásból mondja el Semmelweis történetet.
hvg.hu: Ezek szerint a most készülő Koltai-film nem ilyen lesz.
G. P.: Ki tudja, még nem láttuk, fogalmam sincs. Annyit tudok, hogy ők a bécsi évekre fókuszálnak
hvg.hu: A kötete eleje nagyjából megegyezik a közmegegyezéses történettel, csak a vége nem.
G. P.: Ennél szerintem sokkal bonyolultabb a sztori, benne van az egész akkori magyar orvostársadalom, benne van Semmelweis családja is. Ez azonban valahogy mindig kimaradt, pedig szerintem ezek az elemek nagyon is fontosok. A felfedezését – hogy klóros vízben meg kell mosnia az orvosoknak, ápolóknak a kezüket, és attól tökéletesen megszűnik a gyermekágyi láz – több mint 15 évig nem publikálja semmilyen írott formában (állítólag diszgráfiás volt), arról csak a bécsi közkórházban tudnak néhányan, aztán később, mikor hazajön, akkor a budapesti Rókus kórházban. Tudományosan nem tudták akkor még bizonyítani a felfedezését, csak sokkal később, amikor Pasteur felfedezi a baktérium és a bakteriális fertőzés mibenlétét. Semmelweis pusztán a gyakorlati tapasztalat útján és statisztikákat elemezve jutott bizonyos törvényszerűségekre.
hvg.hu: Amikor bevezette a kézmosást az osztályain, egyértelműen megszűnt a gyermekágyi láz miatti halálozás. Ez miért nem volt elég?
G P.: Az európai orvoslás abban az időben nagyon sokféle magyarázattal állt elő, vagy tíz különböző elmélet volt arról, hogy mi okozhatja. Az övé csak az egyik volt. Attól, hogy ő 2-3 százalékos mortalitása viszi le a 15-20 százalékos halálozási arányt, az azért nem volt egyértelmű bizonyíték, mert bizonyos nyugat európai kórházakban is – ahol nem boncoltak – ez volt az arány. Semmelweis nem tudta magát menedzselni semmilyen értelemben. Akkoriban egyébként a kórházaknak a tisztasági küszöbje nagyon alacsonyan volt, mai szemmel elképzelhetetlen kosz, bűz lehetett egy ilyen intézményben. Ehhez képest jött egy ember, és azt mondja, hogy semmi mást nem kell csinálni a halálozás megszüntetéséhez, csak 15-20 percig dörzsöli a kezeteket kemény kefével, klóros vízben. Nem volt túl népszerű ötlet a kínos és hosszadalmas procedúra. Gáncsolták, ahol tudták.
hvg.hu: Említette, hogy Semmelweis diszgráfiás lehetett, és ezért nem is írta meg a felfedezését egy jó darabig. Később viszont könyvet írt és ontotta magából a híres európai orvosokat sokszor legyilkosozó nyílt leveleket. Mi történt?
G :P.: Ezt máig nem tudjuk, de így volt. 15 évig nem írt semmit, aztán egyszer csak egy ötszáz oldalas könyvet ad ki, és a kor vezető nőgyógyászainak címzett nyílt leveleket jelentet meg. Durván magára haragít mindenkit. Amikor meghalt, tulajdonképpen mindenki felsóhajt. Már aki értesült róla, hiszen a magyar lapokban a halála egy kétsoros hírt ér, az európai sajtó észre se veszi. Egy mindenkivel kötekedő, kicsit bolond ember tűnt el a színpadról. Aztán néhány évtized múlva a magyar orvostársadalom létrehozza a saját akadémiáját, másrészt elhatározza, hogy keresnek egy olyan magyar orvost, akit világhírűvé lehetne tenni. Ekkor előhúzzák Semmelweist. Nemzetközi gyűjtésbe kezdenek egy hatalmas, Pesten felállított Semmelweis-szoborra, megbíznak néhány orvost, hogy a korabeli szaklapokban írják meg a Semmelweis-felfedezés történetét. Hazahozatják a csontjait, sírhelyet csináltatnak neki.
Ekkor derül ki, hogy Semmelweist agyonverték az elmegyógyintézetben, ahova a felesége egyetértésével bezáratták, ezt azonban nem nagyon hozzák nyilvánosságra, csak a múlt század 90-es éveiben lesz mindenki számára világos. Inkább az illett a kialakult kultuszba, hogy megvágja magát, vérmérgezést kap, úgy hal meg. A hős orvos abban a betegségben hal meg, amely ellen küzdött. Ez a romantikus kép olyannyira beleveszi magát a közgondolkodásba, hogy nagyon sokáig ez él. Húsz-huszonöt éve viszont egy angol történész megírja a gyermekágyi halál történetét, amiben Semmelweis alig kap 4-5 oldalt, és ott is arról van szó, hogy nem talált fel semmit. Én úgy éreztem, nekem az a feladatom, hogy a két véglet között megtaláljam az igazságot. Tele van furcsaságokkal Semmelweis élete, főleg a vége felé, amikor már erős mentális zavar volt rá jellemző. De elgondolkodtam néhány tényen. A felesége, Semmelweis halála után vajon miért változtatta meg a nevét? Miért vitte a felesége és a barátja bécsi elmegyógyintézetbe, amikor Pesten is volt ilyen, ami ráadásul sokkal korszerűbb volt? Ezek miatt gondoltam, hogy kellene egy fikciós valami – sorozat, film vagy regény –, amely ezeket a kérdéseket magyarázza.
hvg.hu: Így jött a képbe a két barát? Aki közül az egyik tulajdonképpen a legnagyobb ellensége lesz?
G. P.: Igen. Végül is egy párbaj történet lett ez a regény, egy barátságról, ami elfajul és ellenségeskedésbe fordul. Létező alakokból gyúrtam össze a barátból lett ellenség figuráját. Azt gondolom, hogy úgy érdemes filmet (regényt) csinálni ebből a sztoriból, hogy közben van egy olyan dramaturgiai magja, amely átível az egész életrajzon.
hvg.hu: Mitől gondolta aktuálisnak a 21. században a Semmelweis-sztorit?
G. P.: Szerintem, az én koncepcióm, az hogy érdemes-e zseninek lenni Magyarországon, az ide és a mának szól. A másik pedig egy idejétmúlt, romantikus szemlélet. Szerintem nevetséges bizonyos embereknek az életét csak azért idealizálni, mert nem fogadjuk el a valóságot. Akkor kezdtem egyébként foglalkozni ezzel a témával, amikor Geszti Péter barátom átküldött évekkel ezelőtt egy videót, amelyen Czeizel Endre tart előadást Semmelweisről. Ő fantasztikus dolgokat mesélt ott el, például, hogy hogyan tették tönkre Semmelweist a magyar orvosok és a saját családja. Mellesleg egyértelmű volt, hogy tulajdonképpen szinte a saját életéről mesél Czeizel, de olyan szenvedéllyel, hittel, olyan szuggesztíven, hogy elképesztő. Kiderült, hogy az ilyen történet egyfajta orvossors errefelé.
Ha valaki felfedez valamit, akkor vagy el kell mennie ebből az országból, vagy szembesülnie kell a gyűlölethullámmal a mássága, a különlegessége miatt.
Tulajdonképpen ugyanez van most is. Hogy attól van ez, mert kicsi az ország, vagy attól, mert valamilyen módon ez a féltékenység több száz évre nyúlik vissza, azt nem tudom.
hvg.hu: Ez magyar sajátosság lenne?
G. P.: Inkább közép-európai sajátosság. Talán a nagy országokra nem igazán jellemző, mert ott több kitörési pont van. Egy ilyen kis országban, mint a mienk, el tudom képzelni, hogy ez törvényszerű. Magyar viszonylatban mindenesetre azért elég sok példát lehet felhozni erre, legyen az a filmes világ, vagy az orvosok világa. Ha valaki egy kicsit másképp gondolkozik, akkor előbb-utóbb előkerül vele szemben a bunkósbot és a gyűlölet. Semmelweis esetében ez a gyűlölethullám a végletekig felcsapott. Az, hogy ő ilyen tragikus véget ért, abba masszívan benne volt az akkori magyar orvostársadalom.
hvg.hu: A kötetben nem csak szakmai féltékenység vezeti az egykori barátot, hanem egy véletlen eset is, amikor rajtakapta Semmelweis egy homoszexuális partin. Ez is a regény fikciós eleme?
G. P.: Ez fikció, igen. Nagyon el kellett gondolkoznom azon, hogy elegendő lesz-e a két férfi féltékenységi párbajához pusztán az, hogy az egyik sokkal tehetségesebb a másiknál. Úgy éreztem, hogy a néző (aztán mikor kiderült, nem film lesz, hanem könyv, az olvasó) nem, biztos, hogy elfogadja ezt az egyetlen egy indokot arra, miért is támad valakiben ilyen túlzott gyűlölet a másik iránt. Azt gondoltam, hogy itt kéne még egy motiváció. Arra jutottam, hogy ha valakinek van egy olyan titka, amelyről egyébként nem is tehet, és erről a másik ember tudomást szerez, és az illetőnek rögtön az a téveszméje támad, hogy evvel utána őt meg lehet támadni, akkor ezzel megerősíti ezt a szenvedélyt.
hvg.hu: A könyv második felének néhány jelenetét, amikor már Semmelweisen eluralkodik az őrület és a szexuális túlfűtöttség, már szinte pironkodva olvassa az ember. Hogy változhat meg ennyire egy ember személyisége?
G. P.: Sokan foglalkoztak Semmelweis személyiségváltozásával, hogy mi történik vele az utolsó 15-20 évében, amikor már erős mentális zavarokat ír szinte mindenki. Sokan próbálják a fiatalkori Semmelweisben is ezt kimutatni. Vannak olyan elemzések, amelyek a doktor hirtelen motivációs változásait is ide vezetik vissza. Először jogásznak készül, majd fogja magát, és pillanatok alatt átiratkozik az orvosi egyetemre. Elmegy Bécsbe, de hirtelen hazajön, aztán megint visszamegy. Amikor megkapja a felmondólevelét a bécsi közkórházban, abban a pillanatban kiharcol magának egy magánpraxist a minisztériumtól, ami óriási dolog volt, de hat hónapra rá mindenfajta magyarázat nélkül otthagyja. 15 évig egy árva sort sem ír le, majd hirtelen grafománná válik. Otthon meztelenül járkál, miközben komoly gyógyászai szakcikkeket ír. Valamiért hiperszexuális lesz, de közben az egyetemen komoly úriemberként tanít. És így tovább. Van az életében egy csomó olyan megmagyarázhatatlan mozzanat, amely aztán később ennek a bizonyos mentális zavarnak a kialakulásához vezethetett. Utólagos pszichológiai jelentések bizonyos autisztikus vonásokat és nárcisztikus vonásokat írnak le róla, de miután nem vizsgálták meg akkor ezekre, ezek csak következtetések.
hvg.hu: Mi a legközelebbi filmterve? Ami persze vagy mozgóképen, vagy regény formátumban jelenik majd meg.
G. P.: Dolgozom egy forgatókönyvön Filmhamisítók ideiglenes címmel. Nem szívesen beszélek még a konkrét történetről, de az 1971 és 1973 közötti filmhíradósok életéről szól. Arról, hogy egy fiatal híradórendező hogyan változtatja meg a valóságot bizonyos sugallatok hatása. És hogy akkoriban ezzel lehet igazából karriert csinálni, sikereket elérni. Egy fekete humorú komédia lenne, de igazából szomorú film. És ha feltenné itt is a kérdést, hogy mi a köze ennek 2022-höz, akkor azt mondanám, hogy kísértetiesen hasonlít majd a sztori a mai magyar valósághoz.
hvg.hu: Film lesz vagy regény?
G. P.: Filmes alapélményből táplálkozna, filmesekről szólna, tehát filmet képzelek el. Aztán meglátjuk, hogy átmegy-e, vagy én megyek ét végleg regényíróba.
hvg.hu: Negyedik regénye jelent meg, az elsőt, a Hajnali lázat ráadásul közel 40 nyelvre lefordították. Befogadták már a hazai irodalmi körök? Bár mondta, hogy továbbra is rendezőnek tartja magát, de kicsit már írónak is?
G. P.: Nem tudom, vannak-e Magyarországon ilyen irodalmi körök. Én, mint ahogy a filmes köröket is messze kerülöm, az irodalmi körökbe sem tartozom. A Hajnali láznak komoly kritikai irodalma van Németországban, Franciaországban is, azokat izgalmas volt olvasni. Viszonylag kevés magyar kritika jelent meg itthon a regényeimről. Amikor ilyen korban vált az ember szakmát – és én elmúltam már 60, amikor az első regényemet írtam – akkor ne várja azt, hogy tárt karokkal és boldogan fogadják.
