Féreglyuk? Földönkívüliek? Különös égi jelenség bukkant fel Anglia felett az égen
Különleges égi jelenségre lehettek figyelmesek az angliai Oxfordshire térségének lakói, amikor kedden este a teliholdat kémlelték.
Az égen egy vékony, féregszerű, szokatlan felhő bukkant elő, mely rögtön el is árasztotta a közösségi médiát. Természetesen a jelenség be is indította a felhasználók fantáziáját: sokan idegen invázióhoz, féregjárathoz hasonlították azt, vagy valamilyen tudományos kísérlet eredményének.
A kedélyeket Jim Dale meteorológiai szaktanácsadóval igyekezett lehűteni a BBC. A szakember szerint valamilyen mesterséges forrásból – például rakétából – származó vízpára lehetett a jelenség mögött, ami a hidegben gyorsan kikristályosodott, és egy ideig ott is maradt.
Dale hozzáfűzte: a közösségi médiában terjedő fotókon látott alakzat semmilyen természetes felhőképződményhez nem hasonlítható, ám olykor a természet tud vicces dolgokat produkálni.
A jelenséget Southmoor településről megörökítő Cassandra Russell a BBC-nek elmondta: a jelenség egy repülőgép kondenzcsíkjaként, egészen vékonyan indult, majd nőtt olyan nagyra, mint az a fotókon is látható.
Úgy tűnik, megoldódott tehát a rejtély, és megnyugodhatnak a brit közmédiának szintén nyilatkozó Debra Newman gyermekei is, akik a jelenséget látva meg voltak győződve arról, hogy földönkívüliek landoltak.