Felmerült a nevük a Schadl-ügy tanúvallomásaiban, négy fideszes ellen kért vagyonosodási eljárást a Párbeszéd
A fideszes Gelencsér Attila, Szatmáry Kristóf, Cseresnyés Péter és Csizi Péter neve felmerül a végrehajtói maffia ügyében tett tanúvallomásokban. A rendőrség nyomozza ki ezeknek a képviselőknek az érintettségét is!
– írta a Facebookon Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Jámbor azt mondta, hogy az elmúlt időszakban kiszivárgott információkból olyan szintű politikai érintettség látszik, ami teljesen egyértelművé teszi, hogy a „Völner-Schadl-ügy az elmúlt harminc év legdurvább korrupciós ügye”.
A képviselő – miután a hvg360 megírta – beszámolt arról is, hogy az Igazságügyi Minisztérium több dolgozója is azt állítja, hogy befolyásolhatták a végrehajtói helyek kiválasztását.
Jámbor szerint katasztrófa, hogy konkrét parlamenti képviselők neve is elhangzik egy ilyen ügyben és utalások vannak további politikusokra is, viszont nyomozás nem indul utánuk.
Az ügyészség Schadl Györgyre tíz, Völner Pálra nyolc év börtönt kért hivatali vesztegetés miatt, akkor, ha beismerik az ügyészség által feltárt bűncselekmények elkövetését.
A gyanú szerint Schadl éveken keresztül azért vesztegette meg – összességében több millió forinttal – az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, hogy az hatalmát felhasználva olyan végrehajtók kinevezésben segítse, akik fizettek a végrehajtói kar elnökének praxisukért. Schadl Györgyre az ügyészség 200, Völner Pálra pedig 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozta, továbbá mindkettőjüknél tíz év közügyektől eltiltást, a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást kért, valamint vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.
Összes megjelent cikkünket a Schadl-Völner-ügyről ide kattintva tudja elolvasni: