Felfedte a Momentum, amit mindenki tudott: Donáth Annát rejtették a fantomképes plakátjai
„A Momentum elindította országos plakátkampányának második fejezetét” – közölte a párt pénteken délután. Míg a fantomképes sorozatuk első részével a súlyos gazdasági válságra, valamint igyekeztek felhívni a figyelmet, hogy a kormány megoldási kísérletei csak súlyosbítanak ezeken, a másodikkal már leleplezik, hogy kit rejtett az a sziluett.
Azért nagy meglepetés nincs:
a plakáton Donáth Anna, a párt korábbi elnöke látható.
Donáth szombaton délután három órától tartja évértékelő helyett „jövőértékelőjét”, amin a párt közleménye szerint az ország előtt álló legfontosabb kihívásokról beszél majd. Természetesen mi is beszámolunk róla.