Budapest
2025 szeptember 12., péntek
image

Felboríthatja a fél internetet, ha a Microsoft befektet 3711 milliárdot a ChatGPT mesterséges intelligenciába

Óriási lendülettel robbant be a köztudatba a ChatGPT nevű, szövegalkotó mesterséges intelligencia még december elején. A rendszer annyira jó, hogy a Google-nél bepánikoltak miatta, a tudósok pedig már attól tartanak, hogy képes lehet a tudomány hitelességét lerombolni, ha rossz kezekbe kerül.

A fejlesztés a Microsoft érdeklődését is felkeltette. A redmondi cég korábban azt közölte, hogy beépíti azt a Bing internetes keresőjébe, most pedig egy ennél is komolyabb lépésre szánta el magát a vállalat. A CNBC szerint a cég 10 milliárd dollárt, vagyis mintegy 3711 milliárd forintot készül befektetni a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI-ba. Az ügyletben más cégek is érdekeltek, így a startup értéke 29 milliárd dollárra (10 762 milliárd forintra) ugorhat.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ezek a befektetések valóban megvalósultak-e, ám az ügyleteket elvileg 2022 végéig lezárták. A kiszivárgott feltételek szerint azonban a Microsoft 75 százalékos részesedést kapna a cég nyereségéből addig, amíg vissza nem kapja a 10 milliárd dollárját, utána pedig 49 százalékos részesedése lenne az OpenAI-ban.

A Yahoo megjegyzi: a Microsoft minden évben dollármilliárdokat költ, hogy megpróbálja felvenni a versenyt a Google keresőmotor-dominanciájával, de eddig kudarcot vallott A lapnak nyilatkozó iparági szakértők szerint a redmondi cég eddig sikertelenül próbálta meg elérni a Google keresőmotorja által nyújtott szolgáltatást, ám ha a ChatGPT-t beépíti a Bingbe, az megváltoztathatja a dolgokat.

Filippo Chisari szerint a Google már eddig is veszített az internetes keresések feletti dominanciájából, a fiatalok ugyanis például a TikTok-on keresnek ahelyett, hogy a Google-t használnák. Valószínűleg hasonló lesz a helyzet a YouTube esetében is, ha a Shorts videók valóban felpörögnek. Igaz, ez legalább házon belül jelenti majd a felhasználók átvándorlását.