18° Budapest
2025 augusztus 18., hétfő
image

"Fel fog épülni" – ennyit mond a kormány az Oltóanyaggyárról, amelynek három héten belül működnie kellene

Három markológép, hatalmas homokhegyek és néhány gödör Debrecen határában – ennyi látszott szeptemberben a Nemzeti Oltóanyaggyárból, amelynek Orbán Viktor bejelentése szerint idén december végén, tehát pár hét múlva már üzemelnie kellene. A kormány nem csak az építkezésről titkolózik, még arról sincs információ, hogy egyáltalán milyen oltásokat fognak itt gyártani.

Mivel elég valószínűtlen, hogy az üzemben eredeti terveknek megfelelően három hét múlva már vakcinák gördüljenek le a szalagokról, Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője parlamenti írásbeli kérdésben érdeklődött a gazdaságfejlesztési minisztertől, hogyan is halad az építkezés.

Nagy Márton nevében ugyan Fónagy János, Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszolt, de legalább tömören, és lényegre törően:

„A Nemzeti Oltóanyaggyár fel fog épülni” – ígérte a politikus.

Hogy pontosan mikor, az a válaszból már nem derült ki, mindenesetre Fónagy megnyugtatásként annyit még hozzátett, hogy „jelenleg a kétszintes gyárépület héjszerkezetének kivitelezése zajlik”.