30° Budapest
2025 június 19., csütörtök
image

Fehér Ház: Azért kellett lelőni az Amerika fölött repkedő kémballonokat, mert veszélyt jelentettek a légi közlekedésre

John F. Kirby szóvivő elmondása szerint a három objektum nem küldött kommunikációs jeleket, nem voltak bennük emberek, és nem rendelkeztek manőverező, meghajtó képességgel. Mivel azonban veszélyt jelentettek a polgári légi forgalomra, ezért a hadsereg, valamint az Egyesült Államok és Kanada vezetői úgy döntöttek, lelövik őket. A magasságuk 20 ezer és 40 ezer láb között volt, a transzkontinentális légi forgalom körülbelül 30 ezer láb magasságban repül - mondta John F. Kirby.

A sajtótájékoztatón Karine Jean-Pierre sajtótitkár megerősítette, hogy a Fehér Ház nem hisz abban, hogy földön kívüli lényeknek közük lenne ahhoz, hogy az azonosítatlan repülő tárgyakat, azaz az UFO-kat az amerikai hadsereg lelőtte. "Nincs jele földönkívülieknek vagy földönkívüli tevékenységnek ezekkel a legutóbbi lelövésekkel kapcsolatban" - mondta a sajtótitkár, hozzátéve, hogy egyébként szereti az "E.T." című filmet.

Hétfőn Kína külügyminisztériuma azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy rendszeresen kém léggömböket küld a légterébe, tavaly év eleje óta több mint tíz alkalommal. Az Egyesült Államok visszautasította a felvetést: "Minden olyan állítás, hogy az amerikai kormány megfigyelő léggömböket üzemeltet a Kínai Népköztársaság felett, hamis" - mondta Adrienne Watson, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.

A Pentagon szerint az Egyesült Államok felett a hónap elején átrepülő kémlelő ballon egy nagyobb megfigyelési program része. A léggömböknek van néhány előnyük a Föld körül szabályos pályán keringő műholdakkal szemben. Például az, hogy közelebb repülnek a Földhöz, és el tudják kerülni a radarokat.

Miután a kémlelő ballon egy hétig lebegett az Egyesült Államok kontinentális része felett, mielőtt egy F-22-es február 4-én lelőtte, az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD) átállította radarrendszerét, hogy érzékenyebbé tegye azt. Ennek eredményeképpen az észlelt objektumok száma jelentősen megnőtt. Más szóval, a NORAD több behatolót észlel, miután már aktívan keresi őket.