Budapest
2025 szeptember 14., vasárnap
image

Február közepén tart meghallgatást a magyar Pegasus-botrányról az EP különbizottsága

Az Európai Parlament a Pegasus-ügyet vizsgáló különbizottsága (PEGA) február közepén meghallgatást tart a megfigyelési botrány magyarországi szálával kapcsolatban, néhány érintett részvételével – írja a Népszava. A lap információi szerint az ülés megelőzi a testület február 20-21. között esedékes budapesti látogatását, amelynek során a korábbi hírek szerint Varga Judit igazságügyi miniszterrel és Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökével is tárgyalni kívánnak. 

Egyelőre a delegáció összetételéről folynak tárgyalások, de a lap úgy tudja, hogy tagja lesz Sophie in’t Veld holland liberális EP-képviselő, aki a PEGA jelentését készíti.

Az EP állampolgári jogi bizottsága várhatóan hétfőn fogja jóváhagyni a jogállamiság európai helyzetéről készülő friss állásfoglalás-tervezetet, ebben a képviselők sajnálatukat fejezik ki, hogy „egyes tagállamok hatóságai nem működnek együtt a parlament vizsgálóbizottságával”. Valamint aggodalmuknak adnak hangot a demokráciára és az alapvető jogok tiszteletben tartására leselkedő kockázatok miatt, amelyeket a kémprogramok ellenőrizetlen használata jelent.

A határozattervezet megerősíti azt a korábbi EP-állásfoglalást, amely Magyarországot választási autokráciaként, hibrid rendszerként írja le, nem pedig demokráciaként.

A szavazás előtt álló parlamenti jelentés mindemellett felszólítja az Európai Bizottságot, hogy célzott finanszírozással támogassa a jogállamiságért vagy a kiszolgáltatott társadalmi csoportokért küzdő, egyes országokban pedig a kormány politikája miatt hátrányt szenvedő civil szervezeteket. Szorgalmazza azt is, hogy az EU fontolja meg annak a lehetőségét, hogy ezek a szervek közvetlenül férjenek hozzá az uniós forrásokhoz.