30° Budapest
2025 június 19., csütörtök
image

Ezermilliárd forintra emelik a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretét

A február elején indult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram (BHG) forrásai iránt óriási volt az érdeklődés: a jelentősnek értékelhető 700 milliárd forintos hitelkeretnek először a forgóeszközhitelre igénybe vehető pillére merült ki – erre az alkonstrukcióra már február 26-án felfüggesztette a kérelmek befogadását az EXIM, majd március 6-ával a beruházási hitelekre vonatkozóan hozta meg ezt a döntést a program lebonyolítója.

Ezért ezermilliárd forintra emelte a kormány a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretét – jelentette be a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, majd erősítette meg most a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

A hitelprogramban 16 kereskedelmi bank vesz részt közvetítőként az EXIM mellett. Az alprogramok felfüggesztéséig forgóeszközhitelt 912 vállalkozás igényelt átlagosan 655 millió forint összegben, míg beruházási hitelt 163 vállalkozás igényelt átlagosan 1,24 milliárd forint összegben.

Mint írják, annak érdekében, hogy idén kivédjék a recessziót és 1,5 százalékos növekedést érjen el az ország, a kormány a hitelprogram keretének 1000 milliárd forintra növeléséről döntött, azaz a kormány további 300 milliárd forintnyi igen kedvező forrást juttat a gazdaságba.

Nagy Márton (képünkön) gazdaságfejlesztési miniszter arra kérte az Eximbankot, hogy a lehető leghamarabb nyissa újra a hitelprogramot, a finanszírozási forrás mielőbb elérhető legyen a vállalkozások számára – közölte a GFM.