Ez a bájosan szögletes Nissan 4 évtizede felvázolta a jelent
A mellékelt fotókon látható lépcsőshátú kompakt személyautó első blikkre egy teljesen hétköznapi 80-as évekbeli Nissannak tűnhet, de még másodikra is. Nem is nagyon tévednénk, ha a járgány belseje nem lenne telepakolva jövőbemutató technológiákkal.
A Nissan NRV II nem más, mint egy 1983-ban készült japán koncepcióautó, mely azt hivatott előrevetíteni, hogy milyen új fejlesztések kerülhetnek majd a jövőben érkező kocsikba.
Ilyen például a digitális műszeregység, az érintésérzékeny középső CRT panel, a fáradtságfigyelő, a hangvezérlés, az esőérzékelős ablaktörlő, vagy például az adaptív tempomat, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
Az üveg helyett műanyagból készített ablakokat kapott, automata fényszórós NRV II infotainment rendszere navigációval is fel van vértezve, ami akkoriban, a GPS előtti időkben több mint egy évtizeddel megelőzte a korát.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a koncepcióautó szupermodern technikai megoldásai javarészt nem működtek, egyszerűen csak előrejelezték, hogy a Nissan hogyan képzeli el a jövőt.
A motorháztető alatt egy 1,3 literes turbós 4 hengeres motor található, mely metanollal tankolva 120 lóerős teljesítményt szabadít rá az első kerekekre.