Évmilliók óta változatlan képződményt találták az ausztrál sivatag közepén
A dél-ausztráliai Nullarbor-síkságot egykor hatalmas, történelem előtti óceán fedte. Jelenleg azonban csak egy bozótos sivatag, mészkő alapkőzeten, egy emelkedő sincs rajta több mint ezer kilométeren át. Egy friss felfedezés nyomán azonban feltárult a környék korábbi arca – írja Science Alert.
Műholdfelvételek felhasználásával a Szlovén Tudományos Akadémia geológusa, Matej Lipar vezette nemzetközi tudóscsoport talált egy ősi felszínformát, amely úgy tűnik, egykor egy korallzátony volt, vagy legalábbis annak egy része. Bár a mészkő képződhet a kagylókból és kövületekből származó kalcium-karbonátból, és a Nullarbor mészkő gazdag korall- és algakövületekben, nincsenek elsődleges jellemzők a karbonát lerakódásával kapcsolatban, amik egyértelmű bizonyítékot jelentenének.
A világ sok részétől eltérően a Nullarbor-síkság nagy része nagyrészt változatlan maradt az évmilliók alatti időjárási és eróziós folyamatok következtében, így egyedülálló geológiai vászon lett, amely az ókori történelmet rögzíti.
„Nagy felbontású műholdfelvételek és terepmunka révén azonosítottuk egy eredeti tengerfenék-struktúra tiszta maradványát, amelyet több millió éven keresztül fennmaradt. Ez az első ilyen típusú felszínforma, amelyet a Nullarbor-síkságon fedeztek fel” – mondja Milo Barham, az ausztráliai Curtin Egyetem geológusa.
Az Earth Surface Processes and Landforms című szakfolyóiratban közölt tanulmány szerint a zátonyszerű felszínforma egy körülbelül 1300 méter széles, kör alakú magasított gyűrűből áll, közepén kupolával. Ez lehet az első elsődleges lerakódási szerkezet, amelyet valaha is felfedeztek a síkságon.
„A gyűrű alakú domb nem magyarázható földön kívüli becsapódással vagy bármilyen ismert deformációs folyamattal, de megőrzi az eredeti mikrobiális textúrákat és jellemzőket, amelyek jellemzően a modern Nagy-korallzátonyban találhatók” – tette hozzá a geológus.
Ausztrália nagy része ma már száraz és hatalmas belső sivatagok terülnek el a kontinensnek ezen a részén. Évmilliókkal ezelőtt, a miocén idején azonban a kontinens hemzsegett az élettől; nemcsak sűrű, virágzó erdei ökoszisztémák borították, hanem hatalmas beltengerek is. A Nullarbort borító óceán körülbelül 14 millió éve kezdett kiszáradni, feltárva a középső kainozoikum idején lerakódott sekély vizű mészköveket.
Azóta geológiai szempontból nem sok minden történt a síkságon. Jelentős üledéklerakódásról nem lehet beszélni és hegyláncok sem alakultak ki. Ez azt jelenti, hogy a Nullarbor a miocénig visszanyúló geológiai folyamatok és jellemzők tiszta feljegyzése.
„A rég eltűnt folyók csatornáinak bizonyítékai, valamint a közvetlenül a mészkőbe nyomott homokdűne-rendszerek őrzik az ősi tájak archívumát, sőt az uralkodó szelek feljegyzéseit is. És nem csak tájakról van szó. A Nullarbor-síkságot körülölelő, elszigetelt barlangok őrzik tasmán tigrisek mumifikált maradványait és olyan rég kihalt csodák teljes csontvázait, mint például Thylacoleo, az erszényes oroszlán” – mondta Milo Barham geológus.
