És azt ismerik, amikor Petőfinek hatmilliárdból esőt is csinálnak a Talpra magyarhoz?
„Minden egy ebéddel kezdődött egy belvárosi étteremben, szinte napra pontosan három évvel ezelőtt. Vajkkal arról gondolkodtunk, milyen filmeket látnánk szívesen. És hát persze, hogy történelmi filmekről beszélgettünk. Felmerült legalább 4-5 megvalósítandó téma, majd közösen rábólintottunk egyre, és gyakorlatilag másnap neki is láttunk a munkának. Én leporoltam a könyvtáram témába vágó köteteit, kéziratait, visszaemlékezéseit, Vajk is elkezdett kutatni, csatlakozott hozzánk Kis-Szabó Márk barátunk, és a beszélgetések után egy vagy két héttel már el is kezdtük írni a forgatókönyvet ” – így meséli Rákay Philip a már április vége óta forgó Petőfi-film, a Most vagy soha! ötletének megfoganását.
Rákay az utóbbi időben leginkább a miniszterelnök kommunikációs csapatát erősítő, és ezzel együtt a kormánypropagandát toló Megafon Központ elsővonalbeli influenszertevékenységéről volt ismert, most az 1848-as forradalom kitörését feldolgozó produkciójával megvetette lábát a magyar filmiparban is. Szente Vajkkal, a kecskeméti Katona József Színház főrendezőjével, musicalszínésszel együtt ketten kreatív producerei a jövő szeptemberre elkészülő Petőfi-filmnek. És ha az eddigi hírek alapján nem lett volna világos, hogy ők, de főként Rákay Philip a szellemi atyja a produkciónak, akkor ez most, a film díszletének első sajtóbejárásán egyértelművé válik.
Rákay elmondja, hogy szakítanak a magyar filmes hagyománnyal, és inkább az amerikai modellt követik, így a Most vagy soha! nem rendezői, hanem produceri film lesz. Vagyis a végső, akár művészeti jellegű döntések sem a rendező, hanem a kreatív producerek kezében vannak, az általuk felkért rendező feladata pedig az ő elképzeléseiknek a lehető legtökéletesebb megvalósítása.
Ezzel a küldetéssel Lóth Balázst találták meg, aki eddig egyetlen nagyjátékfilmet rendezett, a Pesti balhét, de azt nem fogadta valami lelkesen a kritika (a mi cikkünk erről). Lóth a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett, de tanult a New York-i Filmakadémián is, és mint mondja, éppen ezért nincs kifogása az amerikai modellel szemben. „Én nem vagyok szerzői filmes, nem is mondom magam annak. Nekem az a kihívás, hogy egy zsánerfilmet egy profi stábbal, egy alkotói víziót meg tudjak valósítani.” Hozzáteszi, hogy ettől függetlenül „nagyon magáénak érzi” a Petőfi-filmet, mert a nagyjából két éven át tartó előkészítési folyamatban a forgatókönyvíró-producerekkel szorosan együttműködve vett részt. Ami biztos, hogy Lóthnak nem kis felelősség nyomja most a vállát, a Most vagy soha! ugyanis
minden idők eddigi legdrágább magyar filmje lesz,
amelybe vaskos milliárdokkal szállt bele az állam. A Nemzeti Filmintézet (NFI) Döntőbizottsága a „fantasztikus pályázatra” – ahogy Káel Csaba filmügyi kormánybiztos jellemzi – előbb forgatókönyv-fejlesztési, majd gyártási támogatást ítélt meg, utóbbit meglehetősen nagyvonalúan.
Az NFI először 4,5 milliárd forintot szavazott meg a gyártásra, majd további kétszáz milliót. És mivel a gyártó Pilvax Film Kft. 1,4 milliárd forintért igénybe vehet további adókedvezményes támogatást is, így összesen 6,1 milliárd konyhapénzből gazdálkodhatnak az alkotók. Az már csak a hab a tortán, hogy az első eresztésben a 4,5 milliárdból 2 milliárdot, példátlan módon egy egyedi kormányhatározattal csoportosított át a kormány az NFI-nek, az összeget dedikáltan erre a filmre szánva, de gyakorlatilag mindenféle szakmai, művészi indoklás nélkül.
Nem is csoda, hogy a nagyméretű büdzsé miatt sok kritika érte a még el nem készült filmet. Ahogy Schilling Árpád fogalmazott korábban: miközben ekkora támogatást egyetlen magyar filmes sem kapott még, addig Rákay Philip produkciójának úgy szavazták meg ezt a hatalmas bizalmat, hogy Rákay „soha életében nem forgatott még filmet”.
Újságírói kérdésre Rákay Philip a kiemelt kormányzati figyelmet azzal magyarázza, hogy már az előkészítéskor látni lehetett, a Most vagy soha! nem lesz egy olcsó alkotás. A filmintézet büdzséjében viszont nem volt elegendő pénz arra, hogy „ez a film így, ebben a minőségben elkészüljön”. „És, tekintve, hogy jövőre az egész ország Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját fogja ünnepelni, a kormány – némiképp később, minthogy az emlékévre kiszabott büdzsét elfogadták –, úgy döntött, a film megszületéséhez mindenképpen szeretne hozzájárulni.”
Amúgy is Rákay úgy gondolja,
Petőfiről és a márciusi ifjakról filmet forgatni nemzeti minimum és nemzeti kötelesség.
Hozzáteszi: a második legdrágább magyar filmet, a 2017-es Kincsemet sem lehetne ma már kétmilliárdból (annak idején ennyit szavazott meg Herendi Gábor filmjének az Andy Vajna vezette Filmalap) elkészíteni.
Na, de tényleg kell ennyi pénz a lánglelkű Petőfiékre?
Avagy :mi is kerül ennyibe egyetlen nap történéseinek a filmre vitelében? Azt nem lehet egyelőre megmondani, hogy mennyire fogja megütni, netán túlszárnyalni a Most vagy soha! az alkotók által emlegetett előképek, a Peaky Blinders vagy a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes, esetleg a Spielberg-filmek színvonalát, de az biztos, hogy a sok akciójelenettel, kaszkadőrmutatvánnyal teletűzdelt filmet grandiózusnak szánják a készítők.
Úgy ítélték meg, a látványhoz például elengedhetetlen, hogy olykor 500-550 statiszta is legyen egyszerre egy-egy tömegjelenetben, amelyhez pedig legalább egy 200-250 fős stáb tartozik (sminkesekkel, öltöztetőkkel együtt). Azaz van, hogy időnként egy kisebb falunyi ember tartózkodik egyszerre a forgatáson.
A brutális költségeket azonban mégsem az emberanyag, hanem a díszlet dobta csak meg igazán.
Az egész nyáron zajló forgatás egy részét a Nemzeti Múzeum előtt, Sopronban az utcán és beltéren, Komáromban az erődben, Esztergomban a Dunán le tudta bonyolítani a stáb, de a 19. századi utcarészletek jelentős részét, az ikonikus pesti és budai helyszíneket, mint a Landerer és Heckenast nyomdát, a Pilvax kávéházat, a Helytartótanács épületét, az egykori Kálvin teret (akkor még Széna piac) díszletben kellett rekonstruálni. Ezek a helyszínek ugyanis ma már nem léteznek, vagy teljesen máshogy néznek ki.
Így aztán abból a pár kormányzati milliárdból felépült a fóti stúdiókomplexum területén egy komplett 19. századi díszletváros is a filmhez, szakzsargonnal élve: backlot. Hátulról masszív acélszerkezetek tartják a történelmi épületek homlokzatának másolatait, imitálják az 1840-es évek klasszikus pest-budai utcaképét, a korabeli piacot és sikátorokat, a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca és a Szép utca sarkát, Wilner József kártyafestő műhelyét, a Pesti Hírlap szerkesztőségét és így tovább.
„Nagyon valóságos lesz a díszlet, tűpontossággal rekonstruáltuk a korszakot” – fogalmaz Rákay. A Pilvax kávéház mása korabeli metszetek alapján készült el, a mérete is csak egy kicsivel nagyobb az eredetinél, és helyet kaptak benne a bútorok, a korabeli lapok, még a „karambol biliárdasztalok” másolatai is. „Nem tudok belépni a Pilvaxba úgy, hogy ne facsarodna össze a szívem” – mondja egy megindult pillanatában a producer.
Megépült Fóton az 1848-ban Pestet Budával összekötő pontonhíd egy szakasza is, alatta pedig még víz is van, amelyet a Dunán játszódó jeleneteknél „ellenáramoltatni” tudnak. A Landerer nyomdába továbbá eredeti, korabeli nyomdagépeket szereztek be egy gyűjtőtől, a kollekció kitüntetett darabját konkrétan 1848. március 15-én állították forgalomba.
A készítők arra láthatóan kínosan ügyelnek, hogy a látvány hitelességébe ne lehessen belekötni. Ezért például macskakő helyett gyakorlatilag az egész díszletben sárban taposunk, de még a Nemzeti Múzeum előtti részt is korábban geotextilre terített sárral fedték be, az 1840-es években ugyanis nagyjából csak a pesti Német Színház épülete és a budai Helytartótanács épülete előtti rész volt lekövezve. Esős időben, mint amilyen március 15-én is volt, „tengelyig ért a sár”.
Apropó esős idő: a drága díszletre állítólag azért is szükség volt, mert máshogy nem lehetett volna megoldani, hogy a hónapokig tartó forgatás során, a korabeli állapotoknak megfelelően állandóan zord idő legyen. A márciusi ifjak forradalma esőben, borult időben zajlott, így az egyetlen nap eseményeit felölelő filmet a nyári negyven fokban is úgy kellett forgatni, mintha hűvös koratavasz lenne. Ehhez a díszletben 6-8 daru biztosítja „a megfelelő időjárási viszonyokat”, vagyis az esőgépeket, és az óriási árnyékoló lemezeket, amelyekkel, belengetve azokat a díszlet fölé, ki lehet takarni a Napot.
Valósághű külcsín, fikciós beltartalom
Fontos kérdés, hogy túl a külsőségeken, mennyire lesz történelmileg hiteles a film. Ha A besúgót a nézők cafatjára szedték a történelmi pontatlanság/pontosság kérdéskörében, akkor a magyar történelem talán leggyakrabban tárgyalt, legszélesebb körben ismert, emblematikus napjának ábrázolásáról még több parázs vita alakul majd ki. A készítők nem győzik hangsúlyozni, hogy mindent szakértőkkel tárgyalva építettek újra, és Rákay Philip kérdésünkre meg is nevezi Hermann Róbert történészt, aki sokat segített a forgatókönyv megírásánál. Hermann a korszak kutatója, a Magyar Történelmi Társulat elnöke, a Veritas Intézet kutatócsoport-vezetője, és fun fact: Orbán Viktor padtársa volt a középiskolában.
Bár az alkotók a megtörtént eseményekhez hűek maradnak, egy fiktív szál mégis megjelenik majd a filmben; a forradalmárok underground szervezkedését ugyanis egy kitalált személy, egy Farkas névre hallgató titkosrendőr igyekszik majd megtörni. Íme, Szente Vajk tolmácsolásában a cselekmény: „Az osztrák elnyomás tűrhetetlenné válik és az ifjak elhatározzák a Pilvaxban, hogy a József napján kihirdetik a követeléseiket, amit 12 pontban fogalmaznak meg. Ekkor jön a hír, március 14-én este, hogy Bécsben kitört a forradalom, így úgy döntenek, únem haboznak tovább, még másnap kihirdetik követeléseiket, amikkel eljutnak a Helytartótanácshoz. Ezen a ponton Ignác von Lederer is belép a történetbe, aki csírájában, alulról elfojtaná ezt a forradalmat, a titkosrendőrség segítségével megpróbálja megakadályozni Petőfiék céljait.”
A Lederer Ignác császári tábornagy által utasított, Petőfiék nyomába eredő rosszfiút Horváth Lajos Ottó alakítja a filmben, Petőfit a Vidnyánszky Attila jóvoltából a Karinthy Színház élére kinevezett Berettyán Nándor, Szendrey Júliát pedig Mosolygó Sára. Szendreynek feltételezhetően aktív szerepe volt a márciusi események megtervezésében, erről szakértője, Gyimesi Emese mesélt korábban lapunknak, és Lóth Balázs is azt mondja, hogy kulcsszerepet szánnak a karakternek. „Szerettünk volna egy olyan Júliát bemutatni, aki a mai néző számára modern, friss nőalak. Nem akartunk sem sztereotip ábrázolásokba elmenni, sem passzív szerepre kárhoztatni őt.”
Hozzáteszi: a filmmel az a céljuk, hogy az „ne egy történelmi tabló legyen”, hanem egy olyan történet, amit „a mai ember is át tud élni”.
Megtérülő befektetés?
Azt a készítők is érzik, hogy a többmilliárdos anyagi ráfordítást a filmre nem lehet csak azzal indokolni, hogy „másként nem lehetett volna megoldani”, így Káel Csaba egy ponton felhozza, hogy a reformkori díszlet a jövőben is jó befektetés lesz, mert nem fogják elbontani, más stábok is tudják majd használni, és állítása szerint már most több nemzetközi lekötés is van a helyszínre. „Az egész ágazatot is gazdagító történés ez” – mondja.
Rákay Philip pedig hozzáteszi, hogy egy ilyen díszletet a következő 30-40 évben is hasznosítani lehet, erre bizonyíték, hogy a több mint 40 évvel ezelőtt megépített középkori díszlet is még áll Fóton, és állítása szerint több mint százszor annyi pénzt hozott vissza, mint amennyibe került. Látva a Magyarországra érkező nemzetközi filmesek költéseit, azt gondolja, hogy a reformkori backlot nyolc, maximum tíz éven belül akár vissza is hozhatja az árát, „de nemcsak a díszletét, hanem az egész Petőfi-film költségvetését is.”
