Energiaválság hozta, energiaválság miatt marad a nyakunkon: van élet az óraátállításon túl?
Az emberek egy részét tökéletesen hidegen hagyja, a másik része pedig hangosan utálja, és nem, nem Gyurcsány Ferencről van szó. Hanem az óraátállításról, amelynek első etapja a hétvégén ér utol minket: szombatról vasárnapra virradóra egy órával előre kell tekerni az órákat.
És egyelőre úgy tűnik, nem ez lesz az utolsó alkalom, amikor kétségbeesett küzdelmet kell folytatni a sütő órájával: hiába a pár évvel ezelőtti ígéretek, az óraátállítás a mostani helyzet szerint még egy ideig velünk marad.
Az óraátállítás – pontosabban az erről szóló uniós szabályozás – eltörlésére vonatkozó javaslatot az Európai Bizottság akkori elnöke, Jean-Claude Juncker vetette fel egy gyenge pillanatában. Bár már akkor is nehezen volt hihető, mitől válik ettől népszerűbbé az Európai Unió az emberek szemében, a finn kormány – nyilván annak sem volt fontosabb dolga 2018-ban – konzultációját követően uniós konzultáció keretében kérdezték meg az európai polgárokat az órák évente kétszeri tologatásáról. És érthető módon a válaszadó 4,6 millió ember 84 százaléka úgy döntött: véget kellene vetni a gyakorlatnak – csak a görögök, a ciprusiak és a máltaiak többsége szerette volna megtartani. © AFP / KENZO TRIBOUILLARD
Elsodorta a szél
Mindezek után, 2018 augusztusában tette meg javaslatát Juncker, ekkor még arról volt szó, hogy az utolsó óratekerés 2019 tavaszán legyen, és aztán maradjunk is a nyári időszámításban, illetve az egyes országok maguk döntsenek arról, melyik (a nyári vagy a téli) időzónában képzelik el a jövőt. Aztán rájöttek, hogy a dolog nem olyan egyszerű, mint ahogy elképzelték, hiszen számtalan logisztikai és egyéb rendszer átállítását kívánja meg egy ilyen módosítás, és mivel épp egy másik lehetetlennek tűnő feladat, a brit kilépés levezénylésével voltak elfoglalva, a dosszié kicsit hátrébb került a sorban. Nem mintha a tagországok annyira lelkesek lettek volna az ügy iránt: az például máig nem derült ki, hogy a magyar kormány hivatalosan a hatvanperces eltérés melyik végére tette volna az országot, ezzel azonban (kivételesen) nem volt egyedül.
Az utolsó ülés a kérdésről 2019 decemberében volt – hogy aztán az egész problémát elsöpörje minden más: előbb egy világjárvánnyal kellett valamit kezdenie az ekkorra megújult uniós vezetésnek, majd az amiatt megroppant gazdasággal, mellesleg kitapostak a tagállamokból egy talpraállást is segítő költségvetési keretet, aztán jött egy háború, ami aztán hozott magával egy energiaválságot is, és valahogy a klímaváltozással kapcsolatos lépéseket sem illett háttérbe szorítani. De legalább a Brexitre megszületett a többé-kevésbé végleges megoldás – alig egy hónappal ezelőtt.
Hivatalosan tehát az egymást követő krízishelyzetek miatt állunk még mindig ott ebben a dologban, ahol álltunk 2019 végén, és a végén előfordulhat: mai változó világunk legbiztosabb pontja lehet az óraátállítás. Már csak azért is, mert mostanára – hihetnénk – nagyjából nem oszt-nem szoroz, tologatjuk-e az órákat. Pedig az az indok, amire hivatkozva annak idején – még a 20. század elején – bevezették az óraátállítást, vagyis az energiakrízis most is velünk van, ám ma már ennek nem annyira kardinális pontja a világítás a sötétben, mint volt az elmúlt évszázadban – mondjunk hálát akár Tiborcz István Elios-lámpáinak is. © AFP / DPA / OLIVER BERG
Ennek ellenére még mindig ez tűnik az óraátállítás legészszerűbb magyarázatának: 1916-ban a Német Császárság és az Osztrák–Magyar Monarchia a szénnel való spórolás jegyében vezette be széles körben elsőként a világon a nyári időszámítást, hogy az I. világháború idejére több ország kövesse a példáját. Európában második világháború idején került elő az ötlet, hogy aztán a hetvenes évek olajválsága idején újfent reciklálják, majd az országok fokozatos átállását követően az ezredfordulón európai uniós irányelvben fektessék le annak (amúgy 1996 óta élő) szabályait: március utolsó hétvégéjén egy órával előre kell tekerni az órákat (nyári időszámítás), függetlenül attól, melyik ország melyik időzónában van, az őszi napforduló utáni vasárnap hajnalban pedig hatvan perccel kell visszatekerni az órákat (téli időszámítás, vagyis az időzóna, amelynek megválasztásáról az országok döntöttek). Ezt a szabályt Európa egyetlen országa, Izland nem alkalmazza, nem véletlenül: ahogy az Egyenlítő környékén, úgy a sarkkörnél sincs sok értelme az állítgatásnak.
Krumpli, cukorka, kirakat
Az energiatakarékosság ugyan ma már nem feltétlenül áll meg, de pár évtizede még 1 százalékra tették az így országos szinteken elérhető spórolás mértékét, ami talán még racionális érvnek is volt tekinthető. Ám nem mindegyik volt ilyen.
Az elsőként, a 19. század végén George Wernon Hudson új-zélandi entomológus által felvetett óraátállításra 1905-ben a brit William Willett dolgozott ki egy tervet: szerinte fokozatosan, heti 20 perces lépésekben kellett volna előre, majd visszaállítani az órákat. Az átállítást – igaz, ennél egyszerűbb formában – szélesebb körben az I. világháború idején sikerült elfogadtatni, a ráció mégsem feltétlenül a háború, hanem az iparosítás volt: amíg a mezőgazdaságban a Nap mozgásához igazították a napi munkákat, az iparban, az egyre nemzetközibbé váló (vasúti) közlekedésben az óra jelentette a viszonyítási pontot.
Nem véletlen, hogy az agrártermelők voltak mindig is a legnagyobb ellenzői az óraátállításnak – kivételek persze akadnak. Az amerikai kongresszusban például krumplitermeléséről híres Idaho két szenátora lobbizott sikeresen a nyári időszámítás meghosszabbítása mellett, méghozzá azzal, hogy úgy tapasztalták, az emberek hajlamosak több sült krumplit fogyasztani a gyorséttermekben ennek az idején. A cukorkagyártóknak pedig azt sikerült kiharcolniuk, hogy a halloween is beletartozzon még a nyári időszámításba – nyilván, hogy a gyerekek tovább járhassanak az amerikai hagyomány szerint házról házra cukrot kunyizni. Persze itt is megvan a ráció: a halloween több milliárd dolláros forgalmat jelent az ágazat számára. © AFP / OLIVER BERG
Ennél is aktívabb volt az amerikai kereskedők lobbija, nem véletlen, hogy az 1920-as években az Egyesült Államok több városa döntött a nyári időszámítás mellett, hiszen ezzel azt tudták elérni, hogy az embereknek munka után még legyen kedvük betérni egy-két boltba is.
Elég őrült ötletnek tűnik, hogy például New Yorkban egy órával több van, mint az állam többi városaiban, ám a helyzet később sem volt kevésbé komplikált, egészen 1966-ig, mikor életbe lépett a hat hónapos nyári és hat hónapig tartó téli időszámítást az USA egész területén előíró törvény (ez alól csak Hawaii és Arizona kapott felmentést). Amikor a hetvenes években aztán lecsapott az olajválság, az amerikaiak valójában nem az óraátállítást hozták vissza, mint Európa, hanem Richard Nixon elnök ötletére 12 hónapra akarták kiterjeszteni a nyári időszámítást. Az 1974-es kísérlet aztán mindössze néhány hétig tartott, a szokatlan reggeli sötétségnek tudták be ugyanis azt, hogy több gyerek közúti balesetet szenvedett iskolába menet, az állami oktatási intézmények vezetői pedig sikeresen lobbiztak a szövetségi energiahivatalnál a visszaállítás érdekében.
Az Egyesült Államokban mindenesetre 2007 óta már nyolc hónapig (március elejétől november elejéig, igen, halloweenig) tart a nyári időszámítás – de Európához hasonlóan ott is egy törvényi jóváhagyásra lenne csupán szükség ahhoz, hogy 12 hónapra hosszabbodjon meg. A kongresszus felsőháza már elfogadta az úgynevezett napfényvédelmi törvényt (Sunshine Protection Act), amely a „napfényes államban”, vagyis Floridában született meg – és amely már több képviselőházban is elhalt anélkül, hogy szavaztak volna róla. A vita alapja nem is az, hogy szüntessék-e meg az óraátállítást, hanem hogy a téli vagy a nyári időzóna váljon-e utána véglegessé. A vitába vallási felekezetek is beszálltak, különösen azok, amelyeknél bevett a kora reggeli ima – ők ennek megfelelően nem hívei a nyári időszámításnak.
Nem csak Amerikában van ez így: Marokkóban például 2019 óta egész évben nyári időszámítás (WEST) van, kivéve ramadán idején – vagyis akkor van előbb a napnyugta, amikor napnyugtáig kell böjtölniük a hívő muszlimoknak. © AFP / Paul Zinken / Deutsche Presse-Agentur GmbH
Hitler diktálja az időt
És itt mindjárt fel is merül a kérdés: ha véget vetünk az óraátállításnak, melyik időzóna lenne a megfelelő utána egy ország számára.
A térképen végignézve azt látjuk: az erről szóló döntést sem feltétlenül a tudomány diktálja. Spanyolország esetében például gondolhatjuk, hogy azért választották a közép-európai időt, mert szeretnek sokáig fenn lenni, valójában nem erről van szó: az ország fasiszta diktátora 1940-ben döntött úgy, hogy a náci Németországéhoz igazítja az órákat – aztán azok Franco 1975-ben bekövetkezett halála után is ott maradtak. A még nyugatabbra fekvő Portugáliában is politikai döntés volt először 1966-ban, majd 1992-ben a CET bevezetése – az előbbi esetben tíz év, a másodikban mindössze három és egy kormányváltás kellett ahhoz, hogy rájöjjenek arra, nem biztos, hogy nyerő dolog nyáron is sötétben kelni, így visszatértek a nyugat-európai időzónába (WET). (Mindezt egyébként azután, hogy a II. világháború éveiben az országban, Nagy-Britanniához hasonlóan a nyári időszámítás idején nem is egy, hanem két órával tekerték előre az órákat.)
Szovjetunióban és később Oroszországban is többször igazították az időt, legútóbb a 2010-es években: 2011-ben előbb folyamatos nyári időszámításra állt át az ország, majd 2014 októberében visszaálltak a télire, és azóta is ott maradtak. Törökországban 2016-ban hagytak fel az óraátállítással – ott szintén egész évben a nyári időszámítást alkalmazzák.
Ami az uniós vitát illeti, a magyar kormány hivatalosan nem állt egyik oldalra sem, igaz, Gulyás Gergely még 2021 tavaszán egy kormányinfón arról beszélt, a nyárit tartaná ideálisabbnak, de szerinte európai konszenzusra lenne szükség a kérdésben. Magyarországon az is felmerült, hogy lépjünk az eggyel keletebbi időzónába – a nyári időszámítás megtartásával ez már a mostani téli időszámításhoz képest konstans +2 órát jelentene. Vagyis egy órával több lenne nálunk, mint amennyi a jóval keletebbre fekvő Moszkvában.
