Elzárták a pénzcsapot a Szerencsejáték Zrt.-nél, de azért jutott 40 millió Bayer Zsolt cégének
Jóval visszafogottabban jótékonykodott a szokásosnál az elmúlt időszakban az állami lottócég, a Szerencsejáték Zrt. pénzéből a támogatásosztó leányvállalata: négy hónap alatt mindössze 192 millió forintot osztott szét – ennyit máskor két hónap alatt kiszórnak, de tavaly volt példa arra is, hogy egyetlen hónapban ennek több mint négyszeresét ítélték oda különböző célokra.
A hvg.hu közérdekű adatigénylése nyomán március 13-án frissített szerződéslistára egyszerre töltötte fel 4 hónap – november, december, január és február – adatait a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft., és ebből kiderül, hogy a tavalyi év utolsó két hónapjában mindössze 1-1 kedvezményezettet érdemesítettek támogatásra, idén januárban kilencet, februárban pedig kettőt.
A máskor havi 100 milliót is simán odaítélő testület tavaly novemberben egyetlen cégnek adott nettó 5 milliót egy szponzorszerződéssel: a TFSE Csapatsportok Kft.-nek, amit már 2021-ben is támogattak 5 millióval. Ez a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem sportegyesülete mögötti vállalkozás, ami az egyesület és Németh Lajos volt tanszékvezető tulajdona fele-fele részben.
A Szerencsejáték-cég decemberben szintén csak egy sportcélú szponzorációs szerződést között: nettó 8 millió forint értékben a Dunakeszin működő Városi Sportegyesülettel. Itt futsalozott 2011-2013 között a most is a városban élő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve ez az egyesület állami és tao-pénzekből az elmúlt években sok fejlesztést valósított meg.
A januári pénzosztáskor már bőkezűbben mérték a támogatásokat: kilencen kaptak 130,5 milliót. Négy támogatási szerződést kötöttek: kapott 6 milliót a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, 5 milliót a Magyar Tehetségkutató és Fejlesztő Egyesület, 5 milliót a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar és 9,5 milliót a Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért.
Érdekesebb azonban az egyik januári szponzorációs szerződés. Nemcsak abban a hónapban, hanem a most vizsgált négy hónap összesített eredménye szerint is
a legmagasabb támogatási összeget az 1100ÉV Kft. kapta, amely vállalkozás fő tulajdonosa Bayer Zsolt publicista, aki emellett a Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének 1988 óta, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének pedig 2016 óta tulajdonosa.
Az 1100ÉV Kft.-ben kisebbségi tulajdona van Bayer feleségének előző házasságából született fiának, Mihalovits Botond Tamásnak. A cég pedig felvette főtevékenységnek a járóbeteg-ellátást is, miközben Bayer 27 éves mostohafia beszállt a magánegészségügyi bizniszbe: résztulajdonos az AGORA Medical Center Kft.-ben, amelyben Papcsák Ferenc volt fideszes zuglói polgármester, az MNB jelenlegi felügyelőbizottsági elnöke is érdekelt.
A Szerencsejáték Zrt. januári pénzesőjéből egyébként jelentős, 30 milliós összeg jutott a Lovassport Nonprofit Kft.-nek. Ennek a cégnek az a Magyar Lovassport Szövetség a tuljadonosa, amely a lówellness-botránnyal híresült el: a kormány 2,2 milliárdot adott a szövetségnek egy kisvárdai, termálvizes lórehabilitációs központra. De kapott az államtól a szövetség 2020-ban másik 3 milliárdot is a Csekonics József Programra, ebből 2,8 milliárdot tovább is adott a szövetség ennek a saját kft-jének.
Januárban a legkevesebbet, 5 milliót Nagy Tamás Árpád kiskőrösi egyszemélyes vállalkozása, az agrárexpókat is szervező Hazai Termék Kft. kapta, amely visszatérő kedvezményezett, hiszen kapott már a Szerencsejáték-cégtől 10 milliót 2021 márciusában, majd újabb 5 milliót 2021 júliusában, tavaly pedig egyszerre kapta meg az éves 15 millióját 2022 márciusában.
Szintén 5 milliós szponzorpénzt kapott a Letteramanti Kft., amely Csáky-Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser – Juhász Ferenc költő lánya és Csáky Attila filmproducer felesége – vállalkozása. Jelentős összeg, 25 millió jutott a Média a Családért Alapítványnak – nem először, hiszen 25-25 milliót kaptak 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben is. Az alapítvány hozta létre a “család megtartó erejéről szóló” újságírói munkákat elismerő Média a Családért-díjat – a díj fővédnöke Lévai Anikó –, és az alapítvány képviselői készítik a Képmás Magazint is.
Februárban majdnem 50 milliót szórt ki a Szerencsejáték-cég. Ebből a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kapott 9,5 milliót, míg – a Bayer Zsolt cégével megegyezően – 40 millió az Aréna Média Consulting és Sportmarketing Kft.-nek jutott. Utóbbi régi jó ismerős a szponzorlistán, hiszen például tavaly augusztusban is kapott már 30 milliót. A cég tulajdonosa pedig Rózsa István, az ATV volt elnöke és tavaly december 31-ig igazgatósági tagja. Az ő cége a Rózsa Records Kft. is, amely ugyanaznap, tavaly augusztus 4-én szintén kapott 30 milliót.
(Nyitóképünkön Bayer Zsolt az idei vadászati kiállításon, Kovács Zoltán államtitkárral)