Budapest
2025 szeptember 12., péntek
image

Eltemették Tamás Gáspár Miklóst

Az ismert filozófus, közíró, egykori rendszerváltó politikus hosszú betegség után január 15-én, 74 éves korában hunyt el. Kolozsvár szülöttét és Budapest díszpolgárát a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti, egykori belvárosi otthona emléktáblát kap.

A keddi temetésén több szászan vettek részt, ott voltak ellenzéki politikusok, és TGM egykori párttársai is. A gyászszertartáson beszédet mondott Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, és Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere is.

Karácsony Gergely az elhunytat a főváros és a demokratikus politikai közösség nevében búcsúztatta, azt mondta: számára Tamás Gáspár Miklós életműve az igazság mibenlétének több évtizedes keresését jelenti, a legfontosabb igazság pedig az emberi méltóság egyetemessége, egyenlősége és visszavonhatatlansága.

"És az emberi méltóság védelme a diktatúrától, az elnyomástól, az alárendeltek lenézésétől és megalázásától, a honpolgári közösségből való kirekesztéstől és a kulturális hanyatlástól. Mert a méltóság egyenlősége erősebb kell, hogy legyen, mint bármi más"

- fogalmazott a főpolgármester, aki szerint TGM "a méltóság biztosítása iránti töretlen elkötelezettséget kérte számon a rendszerváltáson, és ezen a mostani, keserű és megalázó állapottá merevedett rendszeren is"

A hvg360-on Hont András emlékezett rá, és Parászka Boróka is elbúcsúztatta.