16° Budapest
2025 július 11., péntek
image

Eltemették a felrobbantott orosz katonai bloggert, ott voltak a Wagner zsoldosai is

A 40 éves Vladlen Tatarszkijt, akinek valódi neve Maxim Fomin volt, katonai tiszteletadással, többek között fegyveres tisztelgéssel és katonai zenekarral búcsúztatták a moszkvai Trojkurovszkoje temetőben – írta a Reuters. A portál szerint azért járt neki ilyen temetés, mert részt vett a kelet-ukrajnai műveletekben a Moszkva által támogatott, a kijevi erők ellen harcoló szeparatisták oldalán.

Oroszország kedden terrorista bűncselekményekkel vádolta meg a 26 éves Darja Trepovát Tatarszkij Kreml-barát blogger meggyilkolása miatt. A nőt előzetes letartóztatásba helyezték, és akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat, mert a gyanú szerint ő adta át egy szentpétervári kávézóban azt a szobrot Tatarszkijnak, amiben a pokolgép volt. A robbanásban több tucat ember is megsérült. A nő azt mondta, sejtette, hogy valami rosszra használják fel őt.

Tatarszkij az egyik legismertebb tagja volt annak a befolyásos bloggercsoportnak, amely folyamatosan kommentálta az ukrajnai harcokat. Gyakran kritikusan nyilatkozott Oroszország védelmi intézményeiről, de határozottan támogatta Moszkva ukrajnai akcióit, és azt mondta, hogy azokat agresszívebben kellene folytatni. Tatarszkij kapcsolatban állt Jevgenyij Prigozsin Wagner-csoportfőnökkel, aki harcosai nevében köszönetet is mondott a bloggernek:

Vlagyimir Tatarszkij sokat tett azért, hogy a győzelem felé haladjunk és megsemmisítsük az ellenséget (…) Ő egy olyan katona, aki velünk marad, akinek a hangja örökké élni fog"