Élőlánccal indították a napot a budapesti Szent István Gimnázium diákjai
Egy hétig tartó, országos sztrájknapokat hirdetett meg január 23-tól hét napon át a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). A sztrájknapok a január 31-ére – az egy évvel ezelőtti figyelmeztető sztrájk évfordulójára – meghirdetett Szolidaritás Napjával és országos ülősztrájkkal zárulnak, amelyre a PDSZ a szakszervezeteket, civil szervezeteket és állampolgárokat is meghívott. Ezen a napon kétórás figyelmeztető sztrájkkal csatlakoznak a szakképzős tanárok is a munkabeszüntetéshez.
A Szent István Gimnázium diákjai élőlánccal indították a január 31-i demonstrációt, amelyből aztán egy pár perces flashmob kerekedett az Ajtósi Dürer sor és Cházár András utca kereszteződésénél.
A gimnázium diákjaitól kapott felvételek alapján az épületben a tanulók az élőlánc után ülősztrájkot folytatnak.
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium kerítésére a szolidaritásuk jeleként a szülők molinót akasztottak ki.
A pedagógusok szakszervezetei azt szeretnék kikényszeríteni, hogy a kormány vonja vissza azt a rendeletet, amely változtatott a tanárok kirúgásának szabályain.