19° Budapest
2025 augusztus 22., péntek
image

Elnapolták az Állatkert vezetőjéről szóló döntést, miután a DK bundát kiáltott

A Demokratikus Koalíció (DK) bundát kiáltott, ezután törölték a főváros szerdai közgyűlésének napirendjéről az Állatkert főigazgatói kinevezéséről szóló előterjesztést – írja a Népszava. A DK-s Szaniszló Sándor hétfőn közleményben szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy nyilvánítsa érvénytelenné a főigazgatói pályázatot, és írjon ki újat. Bundagyanút emlegetett, mondván: hét pályázó közül hatot még a meghallgatás előtt kizártak, és csak egy jelöltet hívtak meg, az Állatkert egyik kommunikációs munkavállalóját.

Bősz Anett főpolgármester-helyettes a lap kérdésére megerősítette, hogy hogy a hét jelentkező közül csak egy ember pályázatát találta alkalmasnak a Főpolgármesteri Hivatal. Bár Bősz szerint a DK harciasabb stílusban reagált, mint ahogy ő tette volna, azt is kijelentette, hogy

amíg én leszek a főpolgármester-helyettes, nem lesz olyan, hogy egyvalakire rábökünk, és kinevezzük pályázat ide vagy oda.”

A pályázatokat elbíráló, neves szakembereket felvonultató bizottság a Népszava információi szerint hétfő kora délutáni ülésén többségi döntéssel januárra halasztotta a pályázatok elbírálását, időt hagyva magának a szombaton beérkezett dokumentációk tanulmányozására.

A fővárosi állatkert megfelelő vezetőjét azóta nem találják, mióta Persányi Miklós 2020-ban lemondott. A nagy szakmai sikereket elérő igazgató akkor egészségügyi okokra hivatkozva mondott le, de valószínű, hogy a Biodóm körüli költségvetési vita áll a távozása háttérben.