15° Budapest
2025 augusztus 24., vasárnap
image

Elítélték a lúgos orvos rajongóját, aki halálosan megfenyegetett egy ügyészt

Elsőfokon 1 év 6 hónap (3 évre felfüggesztett) börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki a „lúgos orvosról” elhíresült eljárás egyik ügyészét telefonon zaklatta és megöléssel fenyegette – közölte kedden a Fővárosi Törvényszék.

A férfi, aki a keddi előkészítő ülésen nem ismerte be a bűnösségét, a 24.hu értesülései szerint azt akarta elérni, hogy a volt párja megcsonkítása miatt a jogerősen 11 évre ítélt B. Krisztiánt engedjék ki a börtönből, hogy orvosként tovább dolgozhasson.

 

A lapnak a megfenyegetett ügyész ezt nyilatkozta:

„2020 őszétől küldött nekünk beadványokat. Olyanokat írt, hogy koholt bizonyítékok alapján ítélték el az orvost, szabadon kell bocsátani és vissza kell helyezni az állásába. Tavaly júniusban életveszélyesen megfenyegetett. Felhívott az ügyészség központi számán és

közölte velem, hogy egy becstelen állat vagyok és ki fog nyírni, ha nem teljesítjük a követelését, azaz indítsunk perújítási eljárást és mentessük fel az orvost.”

Az ügyészt fenyegető férfi ellen a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség idén július 18-án emelt vádat az ügyben terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt.

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi

Súlyosító körülmény volt ugyanakkor a büntetőeljárás hatálya alatti elkövetés.