Elismerték: az állami Eximbank is segítette a 4iG-t a Vodafone felvásárlásában
A Bloomberg cikkéből az is kiderül, hogy az Eximbank a közvetítő szerepet játszotta a 4iG és több nagy kereskedelmi bank – például a JP Morgan – között, amelyek együtt, úgynevezett szindikált hitel formájában voltak a finanszírozók. Az Eximbank közbeiktatására azért volt szükség, mivel a 4iG-nak nincs befektetési osztályzata, a nagy bankok így nem tudják hitelezni, így lényegében a külföldi bankoktól az Eximbank kapta a hitelt, ő továbbította a 4iG felé. Ettől függetlenül azonban kereskedelmi hitelről van szó – emelte ki Fekete a hírügynökségnek.
A kedden lezárt ügyletben a Vodafone 660 milliárd forintért adta át magyarországi üzletágát, ennek 49 százalékos tulajdonrészét az állam szerezte meg, a többségi tulajdonos pedig a 4iG lett – némi állami segítséggel. A vezérigazgató ennek ellenére elutasította azt a bírálatot, hogy a kormánytól függne a cég sikere, mint elmondta, több, tisztán üzleti tranzakció is segítette növekedését az elmúlt időszakban.
