Budapest
2025 szeptember 12., péntek
image

Eítélte a DK-s Varju Lászlót a bíróság, pártja szerint ez bizonyíték a "putyinizálódó orbáni Magyarországra"

A Demokratikus Koalíció szerint a Varju László elleni bírósági ítélet a putyinizálódó orbáni Magyarország legsúlyosabb kordokumentuma – a DK így kommentálta a párt országgyűlési képviselője, Varju László elleni, a Fővárosi Törvényszék nem jogerős, részben elmarasztaló ítéletét.

A DK-s politikus ellen több vádpontban is ítéletet mondott a bíróság, amelynek erről szóló közleménye egyébként nem nevezte nevén a politikust. A közlés szerint a Fővárosi Törvényszék január 30-án nem jogerős ítéletével választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény bűntettében, valamint garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek a terheltet, míg a testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette a politikust.

Az ítélet elmarasztaló része két külön ügyet érint:

Vádat emeltek Varju László ellen

A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője ellen most az MTVA-székházban történtek miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék végül nem jogerős ítéletében Varjut a választás rendje elleni bűncselekmény bűntettében, valamint garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki, és a politikust 900 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, míg a testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette őt. Az ítélettel szembeni fellebbezések folytán az eljárás másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

A DK és Varju is reagált az ítéletre, de csak az MTVA-s vádpontbvan történt elmarasztalást emelték ki. A DK – jelezve, hogy Varju fellebbezett – közölte: "a Varju László elleni bírósági ítélet a putyinizálódó orbáni Magyarország legsúlyosabb kordokumentuma. Ma azt az embert ítélték el, akit azért bántalmaztak, mert törvényesen tiltakozott a propagandatévévé silányított köztévé ellen. Ez csak Moszkvától Vlagyivosztokig nevezhető hétköznapi döntésnek, Európában ilyen soha nem fordulhatna elő." Hasonlót posztolt maga az érintett is:

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.