Egyre inkább látszik, hogy alábecsültük agyunk képességeit
Mindannyiunk fejében ott van ez a titokzatos, mágikus zárt doboz, amely hordozza a tapasztalatainkat, gondolatainkat, vágyainkat és egész személyiségünket. Általa a világ színei, formái, hangjai és mozgásai értelmes egésszé állnak össze, amelyben el tudjuk helyezni magunkat: kik vagyunk, honnan jöttünk, merre tartunk, és hogyan viszonyulunk a rajtunk kívül álló dolgokhoz. Minden mozzanatot jelentéssel ruház fel és értelmes élettörténetté sző, amelynek középpontjában az Én áll.
Az Én kisgyermekkortól kezdve a létezés központi alakja. Gyakorlással azonban még az Én is feloldható. Ennek mesterei a buddhista szerzetesek, akik gyakran megtapasztalják az Én és a környezet közötti határok elmosódását a meditáció során. Zoran Josipovic buddhista szerzetes, a New Yorki Egyetem kutatója 2008 óta vizsgálja a szerzetesek agyát képalkotó eljárások segítségével, hogy feltárja, miben tér el működésük azokétól, akik nem fejlesztették ki ezt a képességet.
Mint kiderült, az agy felépítése átalakul a sokévnyi meditáció hatására. A szubjektív beszámolókat megerősítették az eredmények: a külső környezetet és a belső folyamatokat nyomon követő agyterületek normál esetben nem tudnak egyszerre aktiválódni, ezen szabály alól azonban kivételt képeztek a meditációban gyakorlottak. Az Én és a környezet összeolvadásának élménye neurális szinten is megjelenik.
Pszichoaktív utazások
A meditációnál léteznek gyorsabb és veszélyesebb módszerek a valóságérzékelés befolyásolására. A pszichedelikus szerek terápiás használata a reneszánszát éli napjainkban, illetve egyre több kutatóközpont kap engedélyt kísérletekre is. A szerek okozta, hosszan tartó hallucinációkat beszédes módon „utazásnak” nevezik a használók.
A beszámolók szerint LSD, pszilocibin (a „varázsgomba” hatóanyaga) vagy MDMA hatására a tudattalan és a tudatos helyet cserél egymással, felszínre kerül minden, ami addig rejtett volt. Egyesek úgy élik meg, mintha tíz év terápiáját sűrítették volna néhány órás periódusba.
A szerek sorából valamennyire kilóg az úgynevezett ayahuasca, amely egy Amazóniában őshonos növény főzete. A vezetett szertartásokon fogyasztott folyadék különlegessége DMT nevű hatóanyagának tulajdonítható, amely a halálközeli élményekben is kulcsszerepet játszik.
Christopher Timmermann, az Imperial College London kutatója és csoportja 2018-as cikkükben tesztelték a jelenséget, és eredményeik alapján a DMT-t kapó csoport ugyanazokon a tapasztalatokon ment keresztül, mint a valóban halálközeli élményen átesett személyek: erős fényt láttak, úgy érzékelték, hogy elhagyják fizikai testüket, misztikus lényekkel és elhunyt ismerősökkel találkoztak, és mindeközben addig soha nem tapasztalt nyugalom és béke járta át őket.
Tudatuk, más pszichoaktív szerek hatásához hasonlóan, egybeolvadt a környezetükkel. Ezek az anyagok alkalmi használóknál is képesek hosszú távú hatásokat kiváltani, sokan érzik úgy egy-egy „utazás” után, hogy új emberekké váltak, és valóban átalakul az önmagukhoz és a világhoz fűződő viszonyuk.
Szemtanúk, ha emlékeznek
Az agyi alkotás folyamata nemcsak a jelen értelmezésében érhető tetten, hanem az emlékek előhívásában is. Baráti beszélgetések közben egyáltalán nem ritka, hogy felismerjük, teljesen máshogy emlékszünk bizonyos események részleteire, mint mások, akik szintén jelen voltak – ki mit mondott pontosan, ezt milyen hangsúllyal tette, és mi volt ennek a következménye.
Ennek részben triviális oka van, a felejtés. Minél régebben történt valami, annál több részlet merül feledésbe. A kevésbé magától értetődő ok pedig saját értelmezésünk, nem az objektív tényekre emlékszünk, hanem arra, ahogyan azokat interpretáltuk.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
