Egy teljes római város romjaira bukkantak egyiptomi régészek
Az egyiptomi régészeti minisztérium keddi közlése szerint Luxor közelében egy teljes római város romjait találták. A Nílus keleti partján fekvő település az időszámításunk szerinti 2–3. századból származik. A város az egyiptomi fővárostól, Kairótól mintegy ötszáz kilométerre, a luxori templom közelében található.
Mosztafa Vazíri, az egyiptomi Régészeti Tanács főtitkára elmondta, hogy a településen fémkohókat, különféle eszközöket és római kori réz, valamint bronz pénzérméket találtak, valamint a France 24 tudósítása szerint számos lakóépületet és két, úgynevezett galambtornyot is – ez utóbbi az állatok elszállásolására szolgált, de találtak több fémműhelyt is.
2021-ben egy régészeti feltárás során egy több mint háromezer éves város romjaira bukkantak a Nílus nyugati partján, Luxor és a Királyok völgye közelében.
Az elmúlt hónapokban is több felfedezést jelentettek be az egyiptomi hatóságok például a szakkarai nekropoliszban, illetve Luxorban, ahol egy több ezer éves uralkodói sírboltot találtak.
Egyes szakértők szerint a bejelentések főként politikai és gazdasági célúak. A 104 millió lakosú Egyiptomot súlyos gazdasági válság sújtja, amelyből az ország a turizmusból származó bevételek segítségével remél kilábalni. A kairói kormány 2028-ig évente harmincmillió turistára számít, szemben a koronavírus-világjárvány előtti 13 millióval.