Egy spanyol gázvezeték miatt feszültek egymásnak Európa vezető hatalmai
Az északnyugat-spanyolországi A Coruña városában található az Atlanti-óceán egyik legforgalmasabb kikötője. Nem messze ettől a negyedmilliós galíciai várostól van az Ibériai-félsziget hét LNG-terminálja (liquefied natural gas, azaz cseppfolyósított földgáz) közül az egyik. A Mugardosban lévő létesítmény a maga 3,6 milliárd köbméteres nominális éves kapacitásával a legkisebb a félszigeten, azonban még így is egymilliárd köbméterrel nagyobb, mint a horvátországi Krk szigete mellett úszó terminál.
Spanyolország egyfajta LNG-nagyhatalom a kontinensen, a tíz legnagyobb éves kapacitású európai LNG-terminál közül három – sorrendben a barcelonai, a cartagenai és a huelvai – Spanyolországban található. Emellett három kisebb is van, az összesen hat LNG-terminál mellett pedig vezetékes gáz is jut az országba, Algériából, az úgynevezett Medgaz-vezetéken keresztül. A gond inkább a gáz Spanyolországból való továbbításával van, noha igény lenne bőven az exportra Európában. Nem véletlen, hogy A Coruñában találkozott Olaf Scholz német kancellár és Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök október elején.
Az amerikai partok felé néző kikötővárosban egy, Spanyolországot a kontinens többi részével összekötő új földgázvezeték megépítéséről tárgyalt a két vezető. Az egyetértés és a szándék megvan a német és a spanyol fél között, előbbinek nagy mennyiségű földgázra van szüksége, utóbbi pedig szívesen adna tovább a kikötőibe befutó rengeteg LNG-ből. Azonban német és a spanyol érdekek találkozása - ahogyan földrajzilag a két ország között is - van egy nem túl lelkes harmadik: a francia. (Az Ibériai-félszigetre érkező LNG-vel kereskedésben van még egy közvetlenül érdekelt negyedik fél: Portugália is.)
Az orosz-ukrán háború kitörése óta elképesztően megnövekedett az igény az LNG iránt, el lehet az orosz vezetékes gáz egyik alternatívája. Spanyolországba rengeteg LNG érkezik, főként az Egyesült Államokból és Nigériából, és szívesen kielégítené ezt az igényt. A legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha a kikötőibe érkező LNG visszagázosítása után betölthetné azt egy vezetékbe, amin keresztül aztán továbbküldhetné az értékes energiát mindenkinek, aki rendel belőle. Mind a szárazföldi, mind a tengeri vezetékek tekintetében csak Franciaország jöhet szóba, szárazföldön értelemszerűen azért, mert Franciaország az egyetlen kijárat az Ibériai-félszigetről a kontinens többi része felé, tengeren pedig azért, mert minden más ország vagy túl messze van egy tengerfenéki gázvezetékhez, vagy a tenger túl mély ahhoz, hogy a jelenlegi technológiával csövet fektessenek a mélyére.
Jelenleg is van valamennyi átjárás a két ország között, de a Pireneusokon áthaladó földgázvezeték kapacitásai nem elegendőek a megnövekedett kereslet kielégítésére. Bő tíz évvel ezelőtt Franciaország és Spanyolország megállapodott egy közös, nagyobb kapacitású földgázvezetékről. A terv az volt, hogy a MidCat névű vezetéken keresztül pumpálják majd a spanyolok az országba érkező földgázt a szomszédba, onnan pedig tovább, szerte Európába. A spanyol fél meg is építette a maga részét a projektből, 80 kilométernyi vezeték fut Barcelonától a francia határ felé Katalónián keresztül. Aztán egyszer csak vége van, egy üres cső tátong a semmibe. A közös beruházás másik fele ugyanis soha nem készült el, a határig kellene még 120 kilométernyi vezeték, ezt azonban a francia fél soha nem építette meg. A Politico 2018-ban azt írta, a francia határig tartó rész megépítésének költségeit kétharmad részben állta volna Franciaország, hogy aztán ráfordulhasson a projekt költségesebb részére, a francia gázhálózat mintegy 800 kilométeres szakaszának megerősítésére.
Az Európai Unió alapvetően támogatta a projektet, mint a nyugat-európai gázhálózat diverzifikálására tett törekvést, még pénzt is adott volna rá, az ilyesmi azonban inkább a feleken múlik. Spanyolország volt a leginkább érdekelt a vezeték befejezésében, elvégre ők akarták a hozzájuk befutó energiát némi haszonnal továbbadni. Ennek ellenére sem igyekeztek folyamatosan napirendben tartani a témát, elvégre egy gázvezeték építése nem feltétlenül rezonál jól a választókkal, különösen ha valaki a klimaváltozás elleni harccal kampányol. Franciaország inkább látott szükségtelen költséget a MidCatben, LNG-termináljuk nekik is van (szám szerint négy), ezekbe kellő mennyiségű norvég cseppfolyosított földgáz érkezik, nem beszélve a rengeteg atomerőműről, ami környezetszennyezés nélkül elégíti ki az ország energiaigényének nagy részét, és még exportra is jut belőle (már amikor működik, jelenleg a többség karbantartás vagy felújítás alatt van). Európa többi országa pedig pont annyira aggódott a kontinens energetikai diverzitásán a 2010-es években, mint mondjuk a koronavírus járványon. Angela Merkel – Dmitrij Medvegyevvel az oldalán – nem győzte tekerni az Északi Áramlatot szimbolikusan megnyitó kereket a vezeték ünnepélyes átadásán, az ellátásbiztonság adott volt, senki nem akarta finanszírozni a spanyol gazdaságot még egy szükségtelennek tűnő gázvezetékkel, Európa nagy részétől viszonylag távol.
2022-ben aztán nagyon megváltoztak a körülmények, és ha Magyarország nem is, a legtöbb érintett európai ország most minden erejével azon van, hogy valahogyan kiváltsa az orosz gázfüggőséget. Épülnek az LNG-terminálok, maradnak az atomerőművek, norvég-lengyel gázvezetéket adtak át, de az azeri, algériai, egyiptomi, sőt még az iráni gáz is újra napirendre került. Az egyik legnagyobb európai földgázfogyasztó Németország, ahol nehéz télre számítanak idén, de még inkább jövőre és azután. Fürkészeik ezért a fél világot felszántják, hogy lekössék a szükséges mennyiségű földgázt és olajat az elkövetkező évekre. Itt jön képbe a MidCat.
A háború kitörése után ismét felmerült a spanyol-francia vezeték ötlete, Franciaország azonban kategorikusan elzárkózott a projekt befejezésétől. Szerintük a Spanyolországot Franciaországgal összekötő, már létező vezeték sincs teljesen kihasználva, Emmanuel Macron francia elnök szerint pedig az a felvetés, hogy a MidCat megoldaná a kontinens energiaellátási problémáit egyszerűen „hamis, tényszerűen hamis”. A németek szerint viszont ha mihamarabb elkezdik a munkálatokat a vezetéken, akkor az már jövőre segíthetne nekik az energiaellátás biztosításában, egy olyan kritikus időszakban, amikor már semmennyire nem számíthatnak a Oroszországból jövő gázra. Madriddal és Lisszabonnal karöltve Berlin úgy érvel, hogy a földgáz természetesen csak rövidtávú megoldás, a vezetéken a későbbiekben a zöld átalakulás következő lépcsőfokának tekintett hidrogént lehetne szállítani, amit Spanyolország és Portugália nagy mennyiségben képes előállítani, a rendelkezésükre álló bőséges szél- és napenergiából (utóbbi főként természeti adottság, nevezetesen, hogy az Ibériai-félszigeten igen sokat süt a nap).
A Politicónak a német-francia szembenállást elemző cikkében név nélkül nyilatkozó francia tisztviselők azt mondják, hogy Franciaország azért ellenzi a projektet, mert nem akar tranzitországgá válni az energiapiacon, hosszútávon inkább a saját, atomenergiával előállított hidrogénjával kereskedne, ha pedig a MidCat nem épül meg, akkor sikeresen elvágta a potenciális vásárlóitól a legnagyobb versenytársát.
A francia ellenállást látva Németország már azzal fenyegetőzött, hogy ha Macron nem adja be a derekát akkor Franciaországot megkerülve, Olaszországon vagy Belgiumon keresztül viszik majd Közép-Európába Spanyolországból a földgázt. Mint azt fentebb már tisztáztuk, alternatív útvonalak nem jönnek szóba, így ez inkább tekinthető üres fenyegetésnek, de Európa két legnagyobb gazdasága közti viszony elmérgesedését jól példázza.
Később Emmanuel Macron – számos más uniós ország vezetőjével, köztük a magyar miniszterelnökkel együtt – kritizálta Olaf Scholzot, amiért a kormánya egy 200 milliárd eurós rezsialappal tervezi a német gazdasági szereplők terheit csökkenteni, szerinte ugyanis egy ilyen elképzelhetetlen mértékű pénzügyi támogatás torzítja az EU belső piacát, mivel azt más EU-s országok egyszerűen nem tudják maguknak megengedni.
Október közepén a német fél lemondott egy régóta tervezett kormányközi találkozót, arra való hivatkozással, hogy az egy hosszúhétvégére esik, az érintett politikusok pedig nem szeretnék elszalasztani ezt a ritka alkalmat arra, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Később a francia fél mondott vissza egy közös sajtótájékoztatót.
Mindez csak pár példa a sok ellentét közül, ami mostanában kialakult a Párizs-Berlin tengelyen, külpolitikai, védelmi, és EU-s kérdésekben is többször egymásnak feszült az utóbbi időben a kontinens két domináns hatalma.
Október 20-án Emmanuel Macron Brüsszelben találkozott Antonio Costa portugál és Pedro Sanchez spanyol miniszterelnökökkel, ahol váratlanul bejelentették, hogy megegyeztek a francia-spanyol vezeték ügyében és egy új, BarMar nevű tengeri vezeték építéséről döntöttek, ami Barcelonát és Marseille-t összekötve biztosítaná, kezdetben, „minimális mennyiségben” és csak egy meghatározott ideig a földgáz, később pedig a hidrogén exportját az Ibériai-félszigetről Franciaországba és tovább. A három ország vezetői legközelebb december elején találkoznak majd, a spanyolországi Alicantéban, hogy a projekt részleteit átbeszéljék.
Mint Costa mondta: "Ez jó hír, Európa egyik legrégebbi blokádját sikerült leküzdeni". Macron az európai összetartás fontosságát hangsúlyozta, míg Sanchez miniszterelnök szerint a gázvezeték "válasz európai partnereink szolidaritási felhívásaira (Vlagyimir Putyin orosz elnök) zsarolásával szemben".
Ahogy azt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még 2021-ben a Krk sziget melletti úszó LNG terminál ünnepélyes átadásakor mondta: „Nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai érdek is, hogy az ország működtetéséhez nélkülözhetetlen energiahordozót, a gázt több forrásból és több útvonalon lehessen megvásárolni és behozni Magyarországra”.
Amire mi a miniszter szavai alapján már akkor rájöttünk, most eljutott a nyugat-európai fejekbe is. Más kérdés, hogy ők vagy soha nem is voltak annyira kitettek az orosz gáznak mint mi (például Franciaország vagy Spanyolország), vagy ténylegesen le is terveznek válni róla (mint Németország), míg mi a háború kitörése óta csak Oroszországból vásároltunk gázt.
Borítóképünkön a spanyol Enagas újragázosító üzeme a barcelonai kikötőben.
