Egy évtized után bezárja budapesti irodáját a Gameloft játékkiadó
Kerestük a budapesti iroda vezetőjét, aki leghamarabb keddre ígért tájékoztatást.
A 2012 óta működő Gameloft Budapest mintegy kilencven embernek adott munkát. Az elmúlt években olyan játékok készültek a Közraktár utcai stúdióban, mint a City Mania vagy éppen a Dragon Mania Legends – utóbbi több mint 50 millió letöltéssel a Gameloft legsikeresebb címei közé tartozik. De ez a kiadó áll az egyik legismertebb autós játéksorozat, az Asphalt, valamint több, a Disney és a Marvel világában játszódó mobiljáték mögött is.
Az 1999 decemberében alapított Gameloftot 2016-ban vásárolta fel a szintén francia Vivendi médiavállalat. A céghez másfél tucat stúdió tartozik szerte a világon.
A Gameloft január 4-én jelentette be vezérigazgató-váltását. Az új vezetőként porondra lépő Alexandre de Rochefort akkor úgy fogalmazott: egy új korszak kezdődik a Gameloft életében, és „elképesztően örül”, hogy a „reorganizációt” végrehajtó csapat segítségével, és a Vivaldi mint anyavállalat bizalmát élvezve irányíthatja a céget.