21° Budapest
2025 július 30., szerda
image

Egy 19 éves kínai férfi lehet minden idők legfiatalabb Alzheimer-kórral diagnosztizált embere

Egy pekingi tinédzsernél már 17 éves korában fokozatos memóriavesztést és koncentrációs nehézségeket tapasztalt. Elkezdték kivizsgálni és többféle teszt eredményei is súlyos memóriazavart igazoltak nála.

Ez alapján már gyanítható volt, hogy fiatal kora ellenére Alzheimer-kórban szenvedhet. A feltételezést agyi vizsgálattal igazolták, a betegség korai tüneteit kimutatták nála.

Az esetről a Journal for Alzheimer's Disease elnevezésű szaklap alapján a Psychiatrist számolt be. A cikk azt írja, hogy a korai stádiumú Alzheimer-kór meglehetősen ritka

az esetek mindössze 5–10 százalékát diagnosztizálják 65 év alattiaknál.

Ugyanakkor az amerikai Blue Cross Blue Shield egészségügyi adatbázisa szerint 2013-2017 között 200 százalékkal nőtt az Alzheimer-kór diagnózisa a 30 és 64 év közötti korosztályban.

A pekingi tinédzser esetét még rejtélyesebbé teszi, hogy rajta kívül szinte mindenki, akinél korai Alzheimer-kórt diagnosztizálnak és még nem múlt el 30 éves, rendelkezik egy kóros génmutációval, amelyet nála nem tudtak kimutatni. Korábban a valaha diagnosztizált legfiatalabb Alzheimer-kóros egy 21 éves beteg volt, aki szintén egy olyan génmutációt hordozott, amelyről ismert, hogy összefüggésbe hozható a betegséggel.

„Ez az eset felhívja a figyelmet a demencia heterogén természetére, amely bármely életkorban érintheti az embereket" – mondta George Perry, a San Antonio-i Texasi Egyetem professzora, a Journal for Alzheimer's Disease folyóirat főszerkesztője.

Az Alzheimer-kór egyik formájára sincs jelenleg ismert gyógymód, bár a gyors diagnózis és a korai beavatkozás bizonyítottan lassítja a betegség előrehaladását.