31° Budapest
2025 augusztus 20., szerda
image

Egészségügyi átalakítás: 4500 orvos hajlandó letétbe helyezni a felmondását

Gyorsfelmérést végzett a Magyar Orvosi Kamara (MOK) arról, mit gondol a tagsága – a szerdán a parlament által elfogadott –, az egészségügyet átalakító törvényről. A Népszavának a szervezet alelnöke azt mondta:

4500 orvos nyilatkozott úgy, hogy hajlandó letétbe helyezni a felmondását, 6800-an pedig az önként vállalt túlmunka-szerződéseikről állították ugyanezt.

Álmos Péter elmondása szerint a válaszadók nagyjából harmada az alapellátásban, a többség szakrendelőben, illetve kórházban dolgozik.

Az alelnök azt is elárulta, hogy a felmérés három napja alatt körülbelül nyolcezer orvos válaszolt, akiknek 96,6 százaléka úgy érezte, hogy a jelenlegi helyzetben szükség van a MOK küldöttgyűlésének összehívására. A jövő év elejére tervezik a fórumot, amelyen döntés születhet arról, hogy milyen tiltakozó akciót támogat az orvostársadalom amiatt, hogy a törvénycsomag elfogatása előtt a kormányzat nem vette figyelembe az észrevételeiket.