Drágábban adhatják az oroszok az olajukat annál, mint ami látszik
Jóval drágábban vásárolják az oroszt olajat Moszkva kereskedelmi partnerei annál, mint amit a jegyzett árak sugallnak, és ez tompítja az Oroszországra kivetett nyugati szankciók hatásait – jelentette a Reuters a Goldman Sachs egyik belső feljegyzésére hivatkozva.
A hírügynökség szerint a február 10-ére datált dokumentumban úgy becsülték, hogy a jegyzett és a valóban kifizetett árak között tavaly március óta nő a különbség, és mostanra már eléri a 25 dollárt hordónként. A Goldman Sachs szerint az árkülönbségre utal az orosz termelés eddigi rugalmassága is.
Az ukrajnai háború miatt kivetett nyugati szankciókra, közük az orosz olajra bevezetett ársapkára válaszul Moszkva pénteken bejelentette, hogy márciusban napi félmillió hordóval csökkenti olajtermelését.
Az ukrajnai orosz inváziót követően rekodrmagasságba emelkedő olajár azóta visszaesett, és Moszkva csak jelentős diszkontáron tudta értékesíteni Ural típusó olaját, igaz a fentiek alapján talán még sem annyira diszkont áron.
Korábban – mint a hvg.hu is megírta – mások is arra figyelmeztettek, hogy az árakról jelentő ügynökségek még mindig ugyanazokkal a módszerekkel követik az árak alakulását, illetve ugyanúgy becsülik meg az egyes szállítmányozási költségeket, mintha Oroszország elsősorban továbbra is Európának exportálna olajat.
A Goldman Sachs a múlt héten maga is csökkentette az olaj árára vonatkozó idei és jövő évi becsléseit, de jelezte, így is arra számít, hogy az olajár fokozatosan eléri a 100 dollárt hordónként.