Donald Trump Facebookja és Instagramja újra él
Több mint kétéves felfüggesztés után visszaállították Donald Trump Facebook- és Instagram-oldalait – írja a BBC.
A visszaállításnak köszönhetően ismét élnek Trumpnak azok a bejegyzései is, amelyekben csalással vádolta a legutóbbi választást, amelyet elvesztett Joe Bidennel szemben. A két platform anyavállalata, a Meta egyébként már két héttel ezelőtt jelezte, hogy visszaengedi az USA korábbi elnökét a felületeire.
Nick Clegg, a cég globális ügyekért felelős elnöke azzal indokolta a döntést, hogy a nyilvánosságnak „hallania kell, hogy mit mondanak a politikusai”. Hozzátette, hogy egy felülvizsgálat megállapította, hogy Trump fiókjai már nem jelentenek komoly kockázatot a közbiztonságra.Az exelnök tartalmai szoros megfigyelés alatt lesznek a jövőben, és minden közösségi norma ugyanúgy fog vonatkozni rá is, mint minden felhasználóra. Ha pedig úgy ítéli meg a vállalat, hogy az ország demokratikus rendjére veszélyes tartalmakat posztol, azonnal korlátozzák a bejegyzései elérhetőségét, a hirdetéseit, és végső soron a fiókját is.
2021 januárjában ugyanis a washingtoni Capitoliumnál történt, hét halálos áldozattal járó események körüli hangulatkeltésre hivatkozva a Facebook kitiltotta Donald Trumpot a platformról 24 órára, amit később határozatlan időre módosítottak. Akkor az elvesztett választás miatt hívta csatába a híveit, és elcsalt eredményekről beszélt, emellett pedig szívesen posztolt álhíreket is.