Budapest
2025 szeptember 14., vasárnap
image

Digitális fáradtsággal küzdenek a magyarok, és most az is kiderült, hogy mennyire

A Deloitte hosszú évek óta méri a digitális termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos fogyasztói preferenciákat, nyomon követve a fogyasztói magatartást az okoseszközök történetében – az okostelefonok korai térnyerésétől kezdve a hordozható hangszórók elterjedésén át egészen az 5G bevezetéséig. Az idei évben több mint 1000 magyar és világszerte mintegy 36 ezer fogyasztó megkérdezésével készült a felmérés, melynek eredményei egyértelművé teszik, hogy igazán nagy technikai újítások nélkül is folyamatosan változnak a digitális fogyasztók felhasználási szokásai és igényei.

Újdonság, hogy egyre nagyobb körben cseng ismerősen a metaverzum fogalma: már a megkérdezettek kétharmada (65%) hallott róla, ugyanakkor még kevesen – 35 százalék – rendelkeznek mélyebb ismerettel.

Egyre több háztartásban található meg VR-eszköz, azonban még a magyarok harmada inkább más digitális eszközök vásárlását részesíti előnyben. Ennek egyik fő oka, hogy jelenleg a VR-szemüveget túlságosan drágának tartják és nem ezt az eszközt választják a kapcsolattartásra. A megkérdezettek 30 százalékának pedig egyelőre nem keltette fel érdeklődését az eszköz.

A már megvásárolt termékeknél az időhiány mellett más digitális eszköz használata az ok, amiért nem használják VR-szemüvegüket. Érdekesség, hogy a magyarok a VR-szemüveget alapvetően kényelmesnek találják, annak viselete nem szól a használata ellen.

Nemcsak az előfizetők, hanem az egy főre jutó szolgáltatások száma is jelentős, és ennek további emelkedése várható a következő években. A magyar fogyasztók 52 százaléka rendelkezik már valamilyen videó streaming előfizetéssel, egy átlagos fogyasztó pedig párhuzamosan két szolgáltatást vesz igénybe. A reklámalapú videó streamingszolgáltatások egyre fontosabb szerepet játszhatnak a jövőben, a megkérdezettek 29 százaléka érdeklődik eziránt, miközben már biztos, hogy a digitális média elfogadottsága már az idősebb generáció körében is magas.

„A streamingszolgáltatások felé való fogyasztói elköteleződést elsősorban az ott elérhető tartalmak befolyásolják, emiatt akár könnyen szolgáltatót is váltanak a fogyasztók és párhuzamosan több szolgáltatást vesznek igénybe, vagy akár véglegesen is lemondják előfizetésüket” – mondta el Gercsák Csilla, a Deloitte technológiai tanácsadás üzletágának menedzsere.

Hogy miért fizetnek elő újra a magyar felhasználók egy korábban már lemondott szolgáltatásra? A Deloitte kutatásából kiderül, igen sokféle dolog vezethet erre.

A megkérdezettek 35 százaléka használ 5G-képes okostelefont, harmada ezen fogyasztóknak azonban nem érzékeli a teljesítmény javulását a 4G-hálózatokhoz képest. Az 5G-képes okostelefont birtoklók 12 százaléka pedig nem rendelkezik megfelelő előfizetéssel hozzá. Emellett a megkérdezettek közel fele továbbra sem érdeklődik az 5G iránt, vagy nem tájékozott ebben a technológiában.

Amikor a Deloitte kutatói feltették a kérdést, hogy az ár mellett milyen tényező fontos okostelefon vásárlása során, a magyar piacon a következő válaszok születtek.

A 18 évnél idősebb válaszadók 97 százaléka rendelkezik okostelefonnal, és szinte mindegyikük naponta használja azt. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon az okostelefon a digitális fogyasztók számára a legfontosabb eszköz. Készülékvásárlásnál a fenntarthatóság immár a harmadik legfontosabb szempontnak számít a fogyasztók körében, melyet csak az akkumulátor kapacitása és a tárolóhely mértéke előz meg.

„Bár a fenntarthatóság fontos tényező lett okostelefonok vásárlása során, még nem annyira meghatározó, hogy a fogyasztók ezért akár többletkiadást is vállaljanak. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, a termékek gyártóinak és beszállítóinak szükséges megtenni az első lépéseket és transzparens érvek mentén kommunikálniuk erről a digitális fogyasztóknak.” – mondta el Hosszu Gábor, a Deloitte technológiai tanácsadás üzletágának igazgatója.

A bizonytalan idők és az emelkedő árak ellenére a magyarországi fogyasztók saját bevallásuk szerint inkább növelni, mint csökkenteni akarják a digitális eszközeikre, médiára és távközlési szolgáltatásokra fordított kiadásaikat. Az okoseszközök iránt továbbra is nagy a kereslet, a válaszadók 40 százaléka tervezi, hogy többet költ ezekre. A többi piaci szegmens esetében a visszajelzések szintén nem utalnak az eladások csökkenésére. Az olyan eszközök, mint a laptopok, táblagépek és okostelefonok tulajdonlására Magyarországon állandó kereslet mutatkozik az új modellek és szolgáltatások miatt, köszönhetően népszerűségüknek és gyakori használatuknak.

„A fogyasztói preferenciák egyértelmű eltolódását látjuk a kisebb képernyővel és nagyobb mobilitással rendelkező eszközök felé. Ugyanakkor az okoseszközök egyre inkább kísérnek el minket a szabadban is, nemcsak otthon és az irodában vannak velünk. Minden harmadik megkérdezett magyar jelezte, hogy kevesebb időt szeretne a képernyő előtt tölteni, és a legnagyobb arányban a 18–24 évesek csoportja nyilatkozott úgy, hogy változtatni szeretne ezen. Vagyis kijelenthető, hogy digitális fáradtsággal küzdünk és ez már a fiatal korosztályban is megjelenik” – mondta el Bakos Márton, a Deloitte technológiai tanácsadás üzletágának szenior menedzsere.