Családcentrikusak vagyunk, de nem szívesen élünk együtt
A két-, három-, vagyis többgenerációs (multigenerációs) háztartásoknak mint együttélési formáknak több évszázadosak a hagyományai az emberiség történelmében, és sokak számára jelentette vagy akár jelenti még ma is a családi együttélés ideális formáját.
Pedig e modell nem volt oly mértékben elterjedt, mint gondolnánk. Sőt: a multigenerációs családok létrejöttének motivációját és összetartó erejét elsősorban a családi gazdasági érdekek, a munkamegosztás és bizonyos szempontból a biztonságra törekvés jelentette – nem pedig a „szeretet”.
„Amint a háztartás gazdálkodó egységként kezdte elveszíteni az erejét, egyre elterjedtebbekké váltak a nukleáris családok, amelyekben jellemzően csak egy vagy két generáció élt együtt” – fogalmazta meg Monostori Judit szociológus háromgenerációs háztartásokat vizsgáló tanulmányában.
Krízis szülte kényszer
Rendelje meg online!
Magyarországon az elmúlt négy évtizedben folyamatosan csökkent a háromgenerációs háztartásban élők száma (jelenleg mintegy 560 ezer ember él ebben a formában).
A trendet csak a rendszerváltást követő évek bizonytalansága törte meg, és ahogyan akkor, az „összeköltözés” legfőbb katalizátora napjainkban is valamilyen krízis szülte kényszer, ami lehet például egy nehezebb gazdasági időszak kihívása, a gyerekeivel egyedül maradó szülő kritikus helyzete, netán a nagyszülők gondozási igényének megjelenése.
Látszólag win-win helyzet
Kétségtelen, hogy jó dolog együtt lenni a szeretteinkkel, de a multigenerációs együttélés ezen túl is számos pozitívummal bír. A modern világ kihívásaival küzdő szülők számára a nagyszülők a gyerekek frontján jelenthetnek óriási segítséget.
Míg ők – és erről szemérmesen hallgatni szoktunk – bizonyos szempontból újra megtalálják az életük értelmét a gondoskodási igényük megélésében, és emellett jelentősen csökken az elmagányosodás rizikója, illetve betegség esetén is támogatásra, gondoskodásra számíthatnak.
A megélhetési költségek megosztásával pedig a családi költségvetés is megfelelően optimalizálható. Úgy látszik, ez win-win helyzet, de akkor felmerül a kérdés: a családi élet ezen formájának miért alacsony mégis a „népszerűségi indexe”?
Vannak, akik a társadalmak atomizálódását, a szolidaritás csökkenését, az idősebb generációkkal szembeni tiszteletlenséget és az individualista ember életvitelét látják a háttérben. Valószínűleg egzakt módon az ok nem határozható meg, sokkal inkább az összetevőket eltérő mértékben tartalmazó mixről van szó.
