Csák János: Csak átmeneti problémát okozhat, hogy az EU felfüggesztette a modellváltó egyetemek részvételét a Horizont programban
Csák János annak ellenére értékeli sikerként azt, hogy alapítványi fenntartásba szervezték ki a magyar egyetemek nagyrészét, hogy emiatt hónapok óta nem tud dűlőre jutni az Európai Bizottsággal a magyar kormány.
Az EU ugyanis összeférhetetlennek tartja, hogy uniós egyetemi támogatások felhasználásáról kormányzati pozíciókban lévő személyek dönthessenek.
Ebben a cikkünkben szedtük össze, hány politikus ül a kuratóriumokban. Ezt a listát még ősszel készítettük, amikor először felmerült az összeférhetetlenség szabályozása. Ekkor még nem arról volt szó, hogy a minisztereknek távozniuk kell, csak arról, hogy bizonyos gazdasági döntésekben nem vehettek részt.
Év végén azonban az Európai Bizottság keményebb követelést fogalmazott meg, ennek következménye volt az Erasmus és Horizont programok felfüggesztése az alapítványi fenntartású egyetemeknél.
Hiába fizeti ki a kormány a hiányzó uniós forrásokat, így is veszélybe került a modellváltó egyetemek szerepvállalása a Horizont tudományos programban – mondta korábban a miskolci egyetem rektora. Csák János miniszter erre most úgy reagált:
átmeneti problémát okozhat, hogy az Európai Unió felfüggesztette az egyetemek részvételét a programban, de hosszú távút nem.
A közalapítványokról írtuk korábban, hogy nem másra szolgálnak, mint arra, hogy a kormány „egyetemi modellváltás" címszó alatt bebetonozza vele a szellemi és kulturális hátországát. 2021-es cikkünkben azt is leírtuk, hogy ezeknek a kuratóriumába jellemzően kormánypárti vagy kormányközeli személyek kerülnek, akik egy esetleges 2022-es kormányváltás után is a helyükön maradtak volna.