Bucsában és Irpinyben jártak a HVG tudósítói – képek
A súlyos rongálások nyomai még mindig látszanak a városban, de ugyanez a helyzet Irpinyben is, sőt ott előfordulnak teljesen megsemmisült negyedek is. Tudósítóink helyi kísérője Andrij elmondta nekik, hogy nagyon reméli, hogy a nyugati támogatás megmarad a háború után is, hiszen aligha remélheti Ukrajna, hogy önerőből képes lesz talpra állni a harcok elülte után.
A helyiek véleménye nem egységes az oroszokkal kapcsolatban, vannak, akik gyűlölik őket, mások pedig csak azt szeretnék, ha soha többet nem jönnének Ukrajnába támadó szándékkal, illetve olyanok is előfordulnak, akik teljesen semlegesen éreznek az oroszokkal kapcsolatban, viszont minden kapcsolatot megszakítottak az oroszországi ismerőseikkel. Végezetül itt is előkerült a magyar külpolitika, az ukránok egyöntetűen értetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy miért a magyar kormány az egyetlen nyugati ország, amelyik nem támogatja őket az oroszok elleni harcukban.