Brüsszel a magyar kormány nyomdokaiba lép Azerbajdzsánnal, amit Szijjártó egyből ki is használt
Magyarország csatlakozik ahhoz a projekthez, amelynek eredményeképp Azerbajdzsán nagy mennyiségű zöld villamosenergiát fog előállítani, melyet egy tengeralatti vezetéken előbb Georgiába, onnan pedig Romániába fognak eljuttatni – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter, miután Parviz Shahbazov azeri energiaminiszterrel tárgyalt telefonon. A miniszter szerint Magyarország csatlakozása a projekthez azért fontos lépés, mert ahhoz, „EU-támogatást kapjon, legalább két tagország részvétele szükséges”.
Hallod, hogy dübörgünk?
A bejelentés valójában kicsit olyan, mint a vicc, amiben az egérke azt mondja a hídon az elefántnak: hallod, hogy dübörgünk? Ugyanis ahogy arra a külgazdasági minisztérium is utal,
a projekt alapját ugyanis egy, az EU és Azerbajdzsán által aláírt energetikai megállapodás jelenti.
A megállapodást – illetve egyelőre egész pontosan egy stratégiai együttműködésről szóló egyetértési memorandumról van szó – személyesen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke írta alá oldalán Kadri Simson energiaügyekért felelős biztossal július 18-án Ilham Aliyev azeri elnökkel Bakuban. Másnap az EU-Azerbajdzsán Együttműködési Tanács Brüsszelben ülésezett, ekkor áttekintették a kapcsolatokat általában, illetve a jövőbeli potenciális együttműködési lehetőségeket.
Mivel az azeri együttműködést az EU a legmagasabb szinten kezeli, aligha reális feltételezés, hogy a Szijjártó által említett zöldáram-projekt uniós támogatásához Magyarország részvételére lenne szükség. Mondhatni, a magyar kormány a mozgó vonatra igyekszik felkapaszkodni. Szijjártó szerint „hazánk felé szállíthatják tovább a zöld villamos áramot, melyet részben mi, magunk is felhasználhatunk, részben pedig tranzitútvonalként tudunk szolgálni”.
A projekt egyébként egyelőre eléggé vázlatos formában létezik, bár Románia és Azerbajdzsán már többször egyeztettek róla, és komoly szándék van a projekt felpörgetésére. Bár a pontos részleteket még nem dolgozták ki,
a zöld áramot szélerőművek termelnék a Kaszpi-tengeren, ezt exportálná Azerbajdzsán az EU-ba, egész pontosan Romániába a Fekete-tenger fenekén futó vezetéken vagy vezetékeken.
Innentől egyébként az is eléggé triviális, hogy az unió többi tagállama felé vezető tranzit Magyarországon keresztül vezessen, adva a puszta földrajzi tényt, hogy Románia a nyugati és keleti uniós tagállamok irányába csak Magyarországgal határos.
Távlatosan a projekt része lenne zöld hidrogén exportja is – a hidrogént a kaszpi-tengeri szélerőművekben termelt árammal állítanák elő, és létező vezetékeken juttatnák el Európába.
Az azeri gáz nem húzza ki Európát a slamasztikából
A szélerőmű-projekt egyelőre csak szándék szinten létezik, Szijjártó Péter szerint 3-4 év alatt valósulhat meg. Van azonban az EU-azeri energetikai együttműködésnek olyan eleme, ami azonnal érzékelhető. Azerbajdzsán a déli gázfolyosón – ezt három különböző gázvezeték alkotja – 2020 óta exportál földgázt Európába. Az export 2021-ben 8,1 milliárd köbméter volt, amit 2022-ben 12 milliárd köbméterre terveznek növelni a felek. A távlatosabb cél pedig az, hogy 2027-re meglegyen az évi 20 milliárd köbméter.
Az Európai Unió igyekszik diverzifikálni az energiamport-forrásait, igyekszik leválni Oroszországról. Egyrészt szándék van e leválás minél gyorsabb lebonyolítására, másrészt az uniót a szükség is hajtja, Moszkva ugyanis immár egyértelműen zsarolásra használja az unióba irányuló energiaexportját, illetve játszmázik azzal. Amit kiválóan szemléltetnek a Németországba vezető Északi Áramlat gázvezeték működését rendszeresen megakasztó „karbantartások” és az azokkal kapcsolatos „fennakadások”.
Bakuban természetesen tudják, hogy az EU ki van éhezve az energiára. Sajnos – vagy nem sajnos, erre még visszatérünk – Azerbajdzsán nem képes átvenni azt a szerepet, amit Oroszország játszott és játszik az EU energiaellátásában. A nagyságrendeket érzékeltetve,
az elmúlt években az EU-ba irányuló orosz földgázexport évi 150 milliárd köbméter körül mozgott. Ehhez képest legalább egy nagyságrenddel kevesebb az a 12 milliárd köbméter, amit az EU idén Azerbajdzsánból kíván importálni.
És az a plusz 8 milliárd köbméter, amivel 2027-re növelni akarják az importot sem fogja kihúzni Európát a slamasztikából.
A déli gázfolyosót alkotó vezetékek kapacitása miatt az azeri gázimport évi 20 milliárd köbméternél többre csak több évnyi munkával és jelentős befektetések árán növelhető. Vagyis az azeri gáz egyrészt rövid távon nem jelent érdemi megoldást, hosszú távon pedig az uniós cél még mindig a fosszilis energiatermelés kivezetése, beleértve a gázt. Ez a törekvés a jelenlegi energiaválság közepette zárójelbe került, nemhogy a gázos, de a szenes termelés felfuttatása van éppen terítéken. Ezzel együtt az EU aligha fog eurómilliárdokat ölni gázvezeték-építésekbe. Jelenleg persze az EU-nak szó szerint minden köbméter gázra szüksége van, az egyéb források mellett persze az a pár milliárd plusz köbméter azeri gáz is jól jön.
Azerbajdzsán az orosz érdekszféra része
Azerbajdzsán már csak azért sem jó jelölt az EU elsőszámú, biztos energiaforrásának posztjára, mert úgy nem mellesleg az orosz érdekszféra része. Vagy legalábbis a világ azon részéhez tartozik, amit a jelenlegi moszkvai vezetés a saját érdekszférájának tekint.
Azerbajdzsán nemcsak fizikailag-földrajzilag van közel Oroszországhoz, de gazdaságilag is. A Lukoil orosz energiamulti különösen aktív Azerbajdzsánban – ugyan a Lukoil nem orosz állami cég, de működése aligha független az orosz vezetéstől, 2019 óta amerikai szankciók sújtják.
A Déli Gázfolyosót jelenleg elsősorban a Shah Deniz gázmezőn kitermelt gázzal látják el. Ebben közel 20 százalékos tulajdonrésze van a Lukoilnak,
részesedését épp az ukrajnai invázió előtt növelte erre a szintre a korábbi 10 százalékról. Így most a Lukoil a gázmező második legnagyobb tulajdonosa a BP után. A Lukoilnak részesedése van a Dél-Kaukázusi Csővezetékben – ez az Európába vezető Déli Gázfolyosó keleti lába. Továbbá 16 százalékos részesedése van az Azerbaijan Gas Supply Company-ban, abban a gázkereskedő cégben, amely az azeri gázt Európa felé értékesíti. A Lukoil mindemellett részt vesz további, feltárás és fejlesztés alatt álló azeri gázprojektekben.
A Lukoil jelenléte miatt a moszkvai vezetésnek jó eséllyel kiváló rálátása van a fent említett azeri vállalatokra és projektekre, illetve az Európába irányuló azeri gázexportra. Ez minimum stratégiai előnyt jelent Moszkva számára az Európai Unióval folytatott gazdasági, energetikai hidegháborúban.
Továbbá a Lukoil saját bevallása szerint egyike az orosz költségvetés három legnagyobb adóbefizetőjének, befizetései 2019-ben meghaladták a 200 milliárd dollárt. A vállalat azeri bevételeinek egy része így az orosz költségvetést hízlalja. Vagyis
praktikusan megint csak arról van szó, hogy amikor az Európai Unió Azerbajdzsánból vásárol gázt, akkor áttételesen Moszkva ukrajnai háborúját finanszírozza.
Persze nyilván kisebb mértékben, mintha az orosz állami Gazpromtól vásárolna.
Azerbajdzsánban lábbal tiporják az EU számára fontos értékeket
Az Európai Bizottságot, illetve személyesen Von der Leyent sok kritika érte, amiért a „megbízható, kulcsfontosságú” partnerként jellemzett Aliyev elnökkel folytatott egyeztetésen valahogy nem igazán kerültek terítékre az Európai Unió számára amúgy fontos emberi jogi és demokratikus értékek. Azerbajdzsán papíron demokrácia, valójában a Freedom House nemzetközi jogvédő szervezet értékelésén az ország „nem szabad” besorolást kapott, 2022-ben a 100 pontos szabadságskálán mindössze 9 pontot ért el. A szervezet értékelése szerint Azerbajdzsánt „konszolidált autoriter rezsim” irányítja. Az országban korlátozott a sajtószabadság, az emberi jogokat az állam rendszeresen és súlyosan megsérti, az elmúlt években számtalan újságírót, jogészt, emberi jogi aktivistát börtönöztek be politikai okokból. Az Európai Parlament által 2015-ben elfogadott határozat az országot úgy írta le, mint amelyben „a demokratikus kormányzás legnagyobb leépülése volt megfigyelhető” a megelőző tíz évben egész Eurázsiában.
Nem mellesleg nem régen volt a 2020-as hegyi-karabahi háború (avagy a 44 napos háború), amely nemzetközi elemzők szerint azeri offenzívával indult, Baku célja a régóta vitatott hovatartozású, Örményország által támogatott szakadár terület, Hegyi-Karabah visszacsatolása volt. A háború 2020 novemberében zárult, a felek lényegében megtartották az elfoglalt területeket, egy jelentős terület pedig orosz békefenntartók fennhatósága alá került. A háború után Örményország hadifoglyokkal szembeni atrocitásokkal vádolta meg Azerbajdzsánt.
A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet az EU és Azerbajdzsán közti együttműködési memorandum aláírása után elítélte a lépést, a szervezet szerint Azerbajdzsán arra használja az olajat és a gázt, hogy „elhallgattassa az EU-t az alapjogi problémákat illetően”.
A Human Rights Watch szerint az EU-nak nem lenne szabad új bilaterális egyezségre lépnie Azerbajdzsánnal anélkül, hogy politikai reformokat követelne.
Az Amnesty International brüsszeli irodájának vezetője szerint az Oroszország által Ukrajna ellen elkövetett agresszió emlékeztetőül szolgál arra, hogy az elnyomó, számon kérhetetlen rezsimek a legritkább esetben megbízható partnerek.
A magyar kormány hiába barátkozott Bakuval
Ide tartozik, hogy az Orbán-kormányokat számtalan kritika érte 2010 óta, amiért az emberi jogi szempontokat figyelmen kívül hagyva tart fenn kiváló kapcsolatokat mindenféle autoriter rezsimekkel és diktatúrákkal világszerte. Beleértve Azerbajdzsánt. A legnagyobb botrányt minden bizonnyal a „baltás gyilkos” Azerbajdzsánnak való kiadása kavarta. Ramil Szafarov, az azerbajdzsáni hadsereg őrnagya 2004-ben egy NATO-program keretében tartózkodott Magyarországon, február 19-én éjjel baltával lefejezett egy, a szomszédos szobában alvó örmény tisztet, Gurgen Margarjánt.
Perében ügyvédje azzal érvelt, hogy Azerbajdzsánban nem számít bűnnek egy örmény megölése. 2006 tavaszán a bíróság életfogytiglanra ítélte előre kitervelt módon, különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettéért. A második Orbán-kormány 2012-ben kiadta Szafarovot Azerbajdzsánnak, miután Baku vállalta, hogy büntetését nem másítják meg. Aliyev elnök azonban hazaérkezése után azonnal kegyelemben részesítette Szafarovot, előléptették és hősként ünnepelték.
A magyar kormány rendszerint pragmatikus okokra, gazdasági előnyökre hivatkozik, amikor számon kérik rajta, miért tart fenn baráti viszonyt az azerihez hasonló rezsimekkel. Továbbá esetenként a híd szerepre – utóbbit hangoztatta például Orbán Viktor miniszterelnök akkor, amikor közvetlenül Ukrajna megtámadása előtt „békemisszióra” utazott Moszkvába. Az Azerbajdzsánban aláírt együttműködési memorandum tanúsága szerint a pragmatizmus alkalmanként az Európai Bizottság számára is fontosabb, mint az alapjogok és a demokratikus értékek tiszteletben tartása. Továbbá az is látszik, hogy az Európai Bizottságnak semmi szüksége nem volt a Bakuval már remek kapcsolatban lévő magyar kormány közvetítésére, amikor szorosabbra kívánta fűzni a viszonyt.
