Budapest
2025 szeptember 10., szerda
image

Bill Gates: a Mars-misszió drága dolog, érdemesebb a pénzt életmentésre, például vakcinákra költeni

Néhány napja egy Sydneyben tartott előadáson már több területen is kifejtette az álláspontját a jövőt illetően Bill Gates, a Microsoft társalapítója. Például azt is kifejtette, hogy meglátása szerint jobb lesz 20 év múlva megszületni, mint a történelemben eddig bármikor. Gates most a BBC-nek adott egy számos területet felölelő interjút.

Elsőként éles kritikát fogalmazott meg a Mars-missziót illetően, mely Elon Musk egyik nagy terveként is ismert. Bill Gates elmondta, ő inkább költene a vakcinákra, minthogy a Marsra utazzon – szerinte ez utóbbi a pénz felhasználásának nem egy jó módja, igen drága dolog. Helyette inkább érdemes lenne a pénzt a kanyaró elleni vakcinák vásárlására költeni, és életeket menteni.

A Microsoft társalapítója a mesterséges intelligencia kapcsán elmondta, szerinte az jelentősen át fogja formálni az emberiséget, például segíthet az orvosi és tudományos kérdések megválaszolásában is.

A koronavírus-járvány során az üzletember az összeesküvés-elméletek középpontjába került, ami elmondása szerint meglepte őt. „Erre nem számítottam – mondta annak kapcsán, hogy egyesek szerint ő profitált a pandémiából, vagy éppen ő indította el azt. Leszögezte: valóban foglalkozott a vakcinákkal, ám azzal a céllal tette, hogy életeket mentsen.

A világ egyik leggazdagabb embere eddig jelentős összegeket költött el jótékony célokra, a globális egészségügyre és gyerekekre.

Most az éghajlatváltozással foglalkozik, valamint azzal, hogy megpróbálja felszámolni az alultápláltságot és az olyan betegségeket, mint a gyermekbénulás és a malária.