Budapest
2025 szeptember 12., péntek
image

Bekeményít a Google: végleg leszámolhat a régi alkalmazásokkal az Android 14

Az androidos telefonokra eddig gyakorlatilag bármilyen régi, már nem frissített alkalmazást le lehetett tölteni, ez azonban hamarosan megváltozhat.

A 9to5Google beszámolója szerint ugyanis az Android 14-gyel egészen drasztikus lépésre szánhatja el magát a Google – a rosszindulatú programok kockázatának csökkentése miatt tiltani fogja azokat az alkalmazásokat, amelyek az Android egy régi verzióját célozzák.

A platformon működő Play Áruház irányelvei – biztonsági okokból – folyamatosan szigorodnak, ebben a hónapban is frissültek, és ebben az az újdonság, hogy az újonnan megjelenő új alkalmazásoknak már legalább az Android 12-es verzióját kell megcélozniuk.

Eddig volt mód például a Play Áruházat megkerülve telepíteni az alkalmazást az úgynevezett APK-fájlokból, azonban egy, az Android 14 bétaverziójában talált kódváltozás arról árulkodik, hogy a követelmények az új rendszerrel olyan szigorúak lesznek, hogy már ily módon sem lehet majd az elavult alkalmazásokat telepíteni az eszközökre.

Ugyan a 9to5Google szerint az első időszakban az Android 14 csak az igazán régi rendszerverziókat célzó applikációkat blokkolja majd, de a tervek szerint ezt akár az Android 6-os verziójáig emelnék – és a Google folyamatosan kitolhatja.

A már elavult alkalmazások blokkolásával a Google minden bizonnyal a rosszindulatú alkalmazások terjedését szeretné megakadályozni az androidos eszközökön. Mint a változás mögött álló fejlesztő elmondta, vannak olyan kártékony programok, melyek szándékosan a régebbi Android-verziókat célozzák meg, hogy így kerüljenek meg olyan védelmi funkciókat, amelyek csak az újabb alkalmazásokra vonatkoznak.