Balázs Judit pszichiáter: A depressziós férfi nem gyenge, csak segítségre szorul
Mielőtt elolvassa ezt a cikket, kérjük, hallgassa meg a szerző felhívását. Köszönjük.
hvg.hu: Tavaly röviden Önnel is beszéltem egy cikkhez a férfiak mentális egészségéről. Szemeztem kicsit az akkori kommentekből. „Amíg a férfiak férfiként viselkedtek, és nem női ruhákba bújtak, nem volt idejük depresszióskodni.” „Ide vezet a nemi szerepek lebontása, libsik.” „A férfinak nem az kell, hogy ne szenvedjen... hanem hogy megérje szenvedni.” Milyen tévképzetek élnek a férfi depresszió körül? Mi az, amivel a leghamarabb le kéne számolni ebből Ön szerint?
Balázs Judit: Pont ezekről a tradicionális nemi szerepekről kellene beszélni, amiről a kommentek is szólnak. Ennek része, hogy egy férfi ne legyen gyenge, tartsa el a családot, ne sírjon.
De a férfiak ugyanúgy megbetegedhetnek, lehetnek depressziósak, mint a nők. A pszichiátriai kezelés körül sajnos a világon mindenhol van egy stigma – a férfiak körében pedig különösen, akik még kevésbé kérnek segítséget, mert „nem lehetnek gyengék”.
De ez nem gyengeség. A depresszió egy betegség – és gyógyítható.
A depressziónak pedig van, hogy tényleges gyengeség a tünete; hogy valaki nem bír felkelni az ágyból, dolgozni, döntéseket hozni.
Ennek alaptudásnak kéne lennie a társadalomban. Ahogy megtanuljuk az iskolában az elemi számtant, írást, olvasást kisgyerekkorban, ugyanígy meg kellene tanulnunk, hogy nemcsak a testünknek lehetnek betegségei, nemcsak a hasunk fájhat, náthásak, covidosak lehetünk, hanem fájhat a lelkünk is. Ez nem szerepek kérdése, sőt: ha azt tanítjuk a fiúknak, hogy nem mutathatják ki az érzelmeiket, úgy teszünk, mintha a depresszió válogatna a nemek között, pedig nem.
hvg.hu: Mik a legjellemzőbb helyzetek, problémák, amelyekkel már segítségért fordulnak férfiak?
B.J.: Gyakran látjuk azt, hogy amikor a párkapcsolatuk veszélybe kerül, akkor fordulnak hozzánk, akár a társuk nyomására. Hasonlóan sokszor előfordul az is, hogy azt érzik, nem tudják betölteni a munkahelyi vagy párkapcsolati szerepeiket, úgy érzik nem tudnak megfelelni, és ezért kérnek segítséget. Ami pedig további jelentős probléma – és a férfiaknál jóval nagyobb arányban tetten érhető – az a depresszióra rárakodó alkohol- és szerhasználat. Ez egyfelől kihathat az élet számos részére, és további gondokat okoz, másrészt ebben a fázisban már sokkal nehezebb kezelni a problémát, és jelentősen megnő az öngyilkosság kockázata is.
hvg.hu: 2021-ben a KSH adatai szerint 1561 ember követett el öngyilkosságot Magyarországon. Ebből 1203 férfi volt – minden nap több mint 3. Mi indokolja ezt a magas számot – és mi indokolja a férfiak 3-4-szeres felülreprezentációját?
B.J.: Visszalépnék a depresszió kérdéséhez egy pillanatra, hogy megértsük ezt a számadatot. Gyermekkorban még egy az egyhez az aránya a depressziónak a lányok és a fiúk között,
a tinédzserek és a felnőttek körében viszont kétszeres a női depresszió aránya – és ennek ellenére a világon szinte mindenhol a férfi befejezett öngyilkosságok száma sokkal magasabb, mint a női.
Ezt nevezzük az öngyilkosság nemi paradoxonjának: a depresszió az öngyilkosság egyik legjelentősebb rizikója, mégis több férfi öli meg magát.
Az okok egy részét ismerjük. Az egyik, amit említettem, ha a depresszióra szerhasználat rakódik, az jelentősen emeli a rizikót. Gyakran előfordul például, hogyha valaki súlyosan depressziós, akkor annyi ereje sincs, hogy öngyilkos legyen – de ha ráiszik, jobban ugyan nem lesz, csak pont annyira oldódik fel, hogy alkohol hatása alatt végez magával. A másik ok, hogy a férfiak általában drasztikusabb eszközöket használnak, mint a nők, és már nincs mód beavatkozni. A harmadik faktor, amiről szintén beszéltünk, az a segítségkérés hiánya.
hvg.hu: A Covid ezt hogyan befolyásolta? Az elmúlt 30 évben folyamatosan csökken az öngyilkosságok száma, a járvány idején azonban megszakadt ez a folyamat. Nem drasztikus, de érzékelhető növekedés volt.
B.J.: A rendszerváltás előtt öngyilkosságban világelsők voltunk. A statisztikát százezer lakosra szokás megadni, a 80-as évek közepén 44 volt ez a szám. Ez azóta 20 alá esett.
Nem valószínű, hogy maga a rendszerváltás segített, mert a legtöbb rendszerváltó országban pont, hogy nőtt az öngyilkosságok száma. Sokkal inkább annak köszönhető, hogy hazánkban hamar megjelentek a korszerű terápiás lehetőségek, a szakmai képzések, például háziorvosoknak. Ennek ellenére sajnos az EU-ban még mindig második-harmadikak maradtunk, és aggasztó, hogy a pandémia és az amiatti bezártság, szorongás és megélhetési problémák valóban megakasztották a folyamatos javulást – bár ez a világban is általában így történt.
hvg.hu: Hogyan jut el valaki abba a végső kétségbeesésbe, ahol egyedül az öngyilkosságot látja megoldásnak? Milyen fázisok vezetnek ehhez? Gyanítom, ez ritkán történik hirtelen felindulásból.
B.J.: Valóban, ritkán impulzív ez a döntés, akkor is leginkább a fiataloknál, bár ezekben az esetekben is általában vannak előjelek, csak lehet, hogy nehezen láthatóak. Ha egy diák kiszalad az úttestre egy rossz jegy miatt, amögött általában áll valamiféle pszichés gond például bullyingból, otthoni konfliktusokból, magányosságból adódóan.
Azt szoktuk mondani, hogy az öngyilkosság egy rossz utazás. Eleinte valaki arra gondol, hogy jobb lenne, ha nem is élne, ha másnap nem ébredne fel, egyszóval megjelenik a halál vágya. Utána fogalmazódik meg az öngyilkosság gondolata, ezután jön az, hogy ezt tervezi is, milyen eszközzel, milyen körülmények között tenné meg. Ha ezen a lépcsőn nem kap segítséget, elérkezhet a kísérlet – és sajnos a befejezett öngyilkosság is.
Rengeteg tévhit van az öngyilkosság témája körül. Sokan azt gondolják, hogy ezek az emberek „csak beszélnek róla”, „fenyegetőznek”.
Nagyon szeretném, hogy ez a szemlélet, ez a kifejezés az öngyilkossággal kapcsolatban eltűnjön a társadalomból. Jó kedvében senki nem gondolkodik, senki sem beszél az öngyilkosságról. Ha valaki ilyenről beszél, mindig komolyan kell venni.
hvg.hu: Mi történik azokkal a családokkal, ahol elveszítenek valakit öngyilkosság miatt?
B.J.: Ha egy szerettünk önkezével vet véget az életének, az az egyik legnagyobb és legnehezebben feldolgozható tragédia. Rengeteg bűntudat jelenik meg, magukban keresik a hibát az itt maradtak, hogy vajon mit nem vettek észre, mit csináltak rosszul.
Amikor elkezdtem ezzel a témával foglalkozni, és kérdezett a média a családok szerepéről, előfordult, hogy én is a kérdező narratívájába illeszkedően csak annyit válaszoltam, hogy „a jó család” védőfaktor az öngyilkossággal szemben. Ez persze így van, de nagyon fontos ezen a ponton azt is elmondani, hogy a pszichiátriai betegségek nem válogatnak „jó és nem jó családok” között, jó családokban is gyakori a pszichiátriai betegségek előfordulása, és történhet öngyilkosság. Előfordulhat, hogy ezekben a családokban, nagyobb odafigyeléssel sem veszik észre az öngyilkosság figyelmeztető jeleit, pláne a kamaszoknál, akik akkor is becsapják az ajtót, ha nem betegek, csak egyszerűen kamaszok.
Nagyon fontos ebben a témában nekünk szakembereknek is árnyaltan fogalmazni, hangsúlyozva, hogy az öngyilkosság egy multifaktorális esemény – számos rizikó és védőfaktorral, melyek közül csak a család szerepének kiemelése akár további bűntudatot tehet az érintettekre, alaptalanul. Szerencsére működik itthon is olyan szervezet, aki segít a családoknak feldolgozni a feldolgozhatatlant.
hvg.hu: Milyen most a pszichológusi, pszichiátriai ellátás helyzete Magyarországon?
B.J.: Rossz. Kevés a pszichiáter, még kevesebb a gyermek- és ifjúságpszichiáter. Mindeközben jó ideje probléma a brain drain, Nyugat-Európa elszívó hatása jobb fizetésekért. Még rosszabb a szakdolgozók helyzete hazánkban, akiknek a fizetését nem is rendezték.
Állami ellátásban, pszichoterápiás segítséget nagyon keveset lehet kapni. A Covid tovább rontotta ezt a helyzetet. Az akut ellátás viszont működik: ha valakinek öngyilkossági rizikója van, a területi pszichiátriának azonnal fogadnia kell, és fogadja is.
hvg.hu: Ez lett volna a következő kérdésem, hogy hová tud fordulni az, akinek azonnali segítségre van szüksége. Illetve mit tudunk tenni, ha valakink bajba kerül és nem akar segítséget kérni?
B.J.: Ez az egyik legnehezebb kérdés. Ha kérdezik tőlem, hogyan vegyék rá barátjukat, rokonukat, ismerősüket, azt szoktam tanácsolni, hogy mondják neki azt, hogy „adjon egy esélyt”. Ezért vagyunk mi pszichiáterek, és azért vannak a pszichológusok, hogy segítsünk, ez a szakmánk, ezt tanultuk. Ha nem jön be, ugyanott van, de akkor is adjon egy esélyt annak, hogy segíteni fogunk.
Ahogy vonakodva, de elmegyünk fogorvoshoz amikor fáj a fogunk, ha a lelkünk fáj, akkor is szakemberhez kell fordulni – pszichológushoz, orvoshoz, pszichiáterhez.
Ha bárki, gyerek, felnőtt, nő, vagy férfi nem tud örülni, tanulni, dolgozni, aludni; feszült, nincs motivációja és önbizalma, fontos, hogy kapjon szakszerű segítséget, mert ezeken a lelki bajokon is lehet segíteni.
hvg.hu: A mostani interjút is azért készítem, mert ez egy megoldható probléma, és fel kell rá hívni a figyelmet. Ön szerint a társadalomban milyen folyamatok segíthetnek a stigmák levetkőzésében, a segítség megkeresésében?
B.J.: Pont tíz éve született médiairányelv Magyarországon arról, hogyan kommunikáljon a sajtó az öngyilkosságokról. 2012-ben volt egy kettős öngyilkosság, amikor két fiatal lány az interneten ismerkedett meg, találkoztak és megölték magukat. Ehhez az ötleteket is a médiából vették, és utána a sajtóban minden részlet megjelent fotóval, még az autó is, ahol öngyilkosok lettek. Ekkor már a WHO régen kiadott irányelveket az öngyilkosságok tudósítására, köztük azzal, hogy a média ne ismertessen részleteket, mert a veszélyben lévő emberek fogékonyak az ilyen történetekre – ezt „Werther-effektusnak” nevezzük. Seres Rezső 1933-ban írt Szomorú vasárnapja például a világban rengeteg helyen betiltott „magyar öngyilkoshimnusz” lett, mert a hatása alá kerülő emberek közül sokan öngyilkosok lettek. De ahogy tudott és tud ártani a média, úgy tud preventív is lenni, az például nagyon fontos, hogy minden öngyilkossággal kapcsolatos hírnél jelzik, hol lehet segítséget kérni és felhívják a figyelmet a rizikó- és védőfaktorokra.
Továbbra is hangsúlyoznám minden korosztályban az oktatás szerepét. A serdülőknek kidolgozott énhatékonyságot növelő iskolai programok a nyugati iskolákban kilencedik osztályban beépülnek a tananyagba, mert fontos, hogy a fiatalok tisztában legyenek többek között a stressz, a negatív életesemények szerepével, így a veszteségek, a kudarcok, egy szakítás, a bullying hatásával, a depresszió lehetséges tüneteivel és azzal, hogy mi a teendő, ha ilyet észrevesznek magunkon vagy másokon. Ha az alapok megvannak, sokkal könnyebben fog odafigyelni magára valaki tinédzser- és később felnőttkorában.
Harmadrészt pedig társadalom úgy tud nagyon sokat segíteni, ha elfogadó azzal, aki nem a többségbe illeszkedik bármilyen szempontból, például pszichés betegséggel él.
Katonadolog című sorozatunkkal segíteni próbálunk a mentális egészség körüli stigmák felszámolásában. Kérjük, figyeljen oda a saját és szerettei jóllétére, mert a lelki betegség nem gyengeség, hanem egy megoldható probléma. Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ide kattintva tud tájékozódni.
