Azovi harcos: „Fogság vagy halál közül választhattunk”
Február 24-én éjjel filmet néztek a barátjával. Később elaludtak és hajnali 5-kor egy bajtársuk ébresztette őket: „Srácok, kapjátok össze magatokat! Háború van!”. A huszonegy éves Bohdan, akit a többiek csak „Budapestnek” szólítottak, az ukrán szélsőjobboldali félkatonai egység, az Azov-ezred harcosa (képünkön). Azt mondta, először nem akarta elhinni, amit hallott, de aztán meglátta a mobiltelefonján a Kijev, Harkiv, Zsitomír-megye és más célpontok elleni rakétatámadásokról szóló híreket. A férfiakat azonnal Mariupolba küldték, az Azovi-tenger partján lévő kikötővárosba, ahol az Azovsztal, Európa egyik legnagyobb acélerőműve is található.
A Deutsche Wellének Bohdan szeptember 1-jén, Kijevben adott interjút, amelyet az Azov-alakulat sajtósai szerveztek. Bohdan azért ment bele a beszélgetésbe, mert meggyőződése: ha a nyilvánosság elé lép, azzal tehet valamit az orosz fogságban lévő bajtársaiért. (A DW-nek nem állt módjában ellenőrizni állításai hitelességét, a történetét aszerint írjuk le, ahogyan elmesélte.)
Bohdan június 29-én szabadult az orosz fogságból – ez volt az addigi legnagyobb fogolycsere Oroszország és Ukrajna között a háború kezdete óta. 144 fogoly térhetett vissza Ukrajnába, köztük 95 acélgyári védő, valamint az Azov-ezred 43 tagja.
Az interjúra Bohdan fekete pólóban érkezett, a „fekete nappal” az elején. Ezt a jelet – amely három, egymáson elcsúsztatott horogkeresztből áll – egyrészt a nácik használták az 1930-as években, másrészt neonácik viselik világszerte az 1990-es évektől kezdődően. A szimbólumot korábban az Azov-ezred hivatalos emblémája is tartalmazta, később azonban indoklás nélkül eltávolították az alakulat logójából. Az ezred azzal magyarázza a fekete nap használatát, hogy az ősi ukrán szimbólum, amely a régi elpusztítását és az új megteremtését jelképezi. Bohdan azt mondta, egy hozzá közel álló személytől kapta a pólót.
A felszabadulás reménye
Bohdan Harkivban nőtt fel és oroszul beszél. A magas, sötét hajú, barna szemű férfi súlyos csípősérülését követően csak mankóval tud járni. Tavaly csatlakozott az Azov-ezredhez, és a telet egy Mariupol melletti kiképzőtáborban töltötte, akárcsak a barátai. Édesanyja támogatta a döntését, a nagyanyja azonban határozottan ellenezte.
Bohdan elmesélése szerint az utcai harcok március 7-én kezdődtek Mariupolban, március 10-re pedig az oroszok már bekerítették a várost. Napról napra egyre valószínűtlenebbnek tűnt, hogy a mariupoli helyőrség egyedül is képes lesz magát megvédeni. A lakosságot és az Azov katonáit azonban az ukrán elnöki hivatal biztosította arról, hogy megtörik Mariupol orosz ostromzárát.
„Az egyik áprilisi napon – nem emlékszem pontosan, mikor –, azt mondták nekünk, hogy a hadművelet hajnali 4 órakor kezdődik” – emlékszik vissza Bohdan. De amikor tíz nap múlva még mindig semmi nem történt, a férfi már nem is számolt vele, főleg, hogy az ukrán utánpótlás is elakadt, és nem jutott el a városba. Ekkor értette meg, hogy két lehetősége van: elfogják vagy meghal. „Tudtam, hogy nem tarthatunk ki már sokáig” – mondta.
Az azovi acélmű bunkerében
A mariupoli harcok során Bohdan fejét repeszek sebesítették meg, ezért bajtársai az Azov acélmű bunkerébe vitték, ahová hamarosan Mariupol összes védője kényszerült. Bohdannak a sérülései miatt feküdnie kellett. „Az élelmiszerellátás tragikus volt. Jó, ha fejenként egy csésze zabkása jutott naponta, de néha csak egy fél, kevés szalonnával” – magyarázta a férfi.
Amikor az orosz csapatok bombát dobtak a bunkerre, a szobát, ahol Bohdan a többi sebesülttel együtt feküdt, betemette a törmelék. Ő volt az egyetlen, akit ki tudtak menteni, de ő sem úszta meg sérülések nélkül. Az összes többi sebesült ott halt meg a romok között. Ezután a bombatámadás után egyre több harcos döntött úgy a bunkerben, hogy megadja magát. Bohdan eleinte nem akart fogságba kerülni.
„De a többiek azt mondták, nincs más kiút, vagy fogságba esünk, vagy meghalunk, amit meg senki nem akart” – mondta a férfi, aki végül csatlakozott a hadifoglyokhoz.
2022. április közepén az orosz erők és az oroszbarát szakadárok elfoglalták Mariupol nagy részét. A megmaradt ukrán védők, civilek és külföldi önkéntesek, mintegy háromezerötszázan, az acélmű bunkereibe vonultak vissza. Május elején sikerült kimenekíteni körülbelül ötszáz nőt és gyereket. A május 16-ról 17-re virradó éjjel több száz ukrán védő adta meg magát, május 18-án pedig azt jelentette be Oroszország, hogy további hétszáz védő tette le a fegyvert.
Novoazovszkból Donyeckbe
Bohdan jól emlékszik az orosz zászlókra és a jelképekre, amelyeket akkor látott, amikor hordágyon kivitték az acélműből. A megszállók először a Donbászba szállították, a Mariupoltól ötven kilométerre keletre fekvő Novoazovszk városába. Ott a Vöröskereszt vette gondjaiba, ami nagyon kiábrándító volt: a családja elérhetőségét kérték tőle, amit ő azonnal visszautasított. Azt gondolta, az adatait az oroszok így akarták megszerezni. „Azt feleltem, hogy csak akkor adom meg a telefonszámukat, ha én magam hívhatom fel őket” – mesélte. Ezután soha többé nem látta az állítólagos vöröskeresztes alkalmazottakat. Bohdan csak egy napot töltött Novoazovszkban, ahol elmondása szerint „normálisan” bántak vele. „Egy orosz katona még egy fájdalomcsillapító injekciót is beadott nekem. Rendben volt a dolog.”
Ezután Bohdant egy donyecki kórházba szállították. Egy kivételével az összes szint tele volt sebesült ukrán hadifoglyokkal. Azok a katonák, melyek a – kizárólag Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – „Donyecki Népköztársaságért” harcoltak, külön emeleten feküdtek. Az ukrán katonák kórtermeinek ajtaját mindig nyitva kellett hagyni. A „Donyecki Népköztársaság” hívei legtöbbször megalázóan beszéltek velük: „Az egyik nővér például azt mondta, hogy milyen egy utolsó nép vagyunk, és hogy nyolc éve szenved a bombáktól”.
Egy nap az orosz titkosszolgálat, az FSZB képviselői keresték fel Bohdant. „Tudni akarták, hogy mennyi hadifelszereléssel rendelkezik az Azov-ezred, és hol vannak a lőszerraktárak. A tisztek nevét is ki akarták szedni belőlem” - mondta Bohdan és hozzátette: az FSZB arról is faggatta, miért ölt orosz katonákat. Erre azt válaszolta nekik: „Azért, mert fegyverrel jöttetek a házamba. Ha meglátok egy idegen katonai egyenruhás fickót, természetes, hogy lövök rá.” Az orosz nyomozóhatóság egyik képviselője is kihallgatta őt, és arról kérdezte, hogy kedveli-e Sztepan Andrijovics Banderát, a második világháború idején hivatalban lévő hírhedt nacionalista politikust, akinek vezetésével 1941. június 30-án Lvivben kikiáltották a független Ukrajnát.
A vágyott fogolycsere
Bohdant elkeserítette, hogy nem tudta elérni a családját. Másoktól hallott ugyan egy bizonyos fogolycseréről, ám hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az meghiúsult, hiszen Bohdan bajtársai, akiket átadtak volna az ukránoknak, hamarosan visszatértek a kórházba. Később állítólag azt mondták a foglyoknak, hogy azovi harcosokat nem is engednek fogolycserére. Bohdan komolyan kétségbeesett.
Egy nap azonban arra szólították fel a sebesült ukrán katonákat – köztük Bohdant is –, hogy pakolják össze a holmijukat. Végre valódi fogolycserére készültek. „El sem tudtam hinni. Megérkeztem Zaporizzsjába, láttam a várost, az embereket. Azonnal hordágyra fektettek, és számtalan orvos jött oda hozzám, hogy segítsenek.”
Bohdan hisz abban, hogy hamarosan a bajtársai is hazatérnek. „Sokan közülük Olenyivkában vannak” – mondta. Az oroszok sebesültekről és halottakról készített nyilvántartásaiban nem bízik. Az azovi harcos nem győzi hangsúlyozni, hogy az ukrán hadsereg minden egyes emberét megbecsüli, és mindent megtesz a fogolycsere felgyorsítása érdekében. Ami pedig az Oroszországból és az el nem ismert köztársaságok területéről származó hadifoglyokat illeti, nekik jobb dolguk van ukrán fogságban, mint otthon, állítja a férfi: „Több joguk van itt, nálunk fogolyként, mint a saját hazájukban”.
Rehabilitációja után Bohdan vissza akar térni a frontra: „Kötelességem megvédeni a hazámat, határait és érdekeit” – mondta a Deutsche Welle tudósítójának.
Szerző: Tamara Kiptenko. A fordítást Valaczkay Gabriella készítette. A cikket Bogár Zsolt szerkesztette.
További Deutsche Welle-tartalmak a DW magyar nyelvű Facebook-oldalán találhatóak.
