Az ukrán ombudsman szerint Kozma Ákos nem ér rá a kárpátaljai kisebbséggel foglalkozni
„Újra hivatalos levelet írtam Kozma Ákos úrnak, az alapvető jogok biztosának, és azt javasoltam, hogy tegyünk közös monitoring látogatásokat Magyarországon és Ukrajnában a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatban. Választ azonban nem kaptam” – írta a Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa a közösségi médiában szerdán.
Lubinec állítása szerint Kozma több mint két hónapja nem válaszolt neki, és kiderült, hogy „a hallgatás oka az volt, hogy Magyarország ombudsmanjának nincs ideje figyelemmel kísérni a magyar és az ukrán nemzeti kisebbségek jogait.
Sajnos úgy tűnik, hogy az ukrajnai nemzeti kisebbség jogainak védelme fontosabb Ukrajna ombudsmanjának, mint a magyar nemzeti kisebbség védelme Magyarország ombudsmanjának, akinek egyszerűen nincs ideje a látogatásra vagy a kommunikációra”
– tette hozzá az emberi jogi biztos. Azt is hangsúlyozta, hogy neki és az országának rendkívül fontosak a kisebbségek jogai. „A szervezetünk ezért fordít különös figyelmet az Ukrajna területén élő valamennyi kisebbség jogai betartásának ellenőrzésére”.
A bejegyzést kiszúró Népszava megkereste az ügyben Kozma Ákos hivatalát, a cikk megjelenéséig azonban nem kaptak választ.
A lap emlékeztetett, hogy a kérdés azért különösen fontos, mert a kormány hosszú ideje kifogásolja az ukrán vezetés hozzáállását a kárpátaljai magyarokhoz, s 2015 óta folyamatosan blokkolta Ukrajna NATO-integrációját, arra hivatkozva, hogy Ukrajnában folyamatosan csorbítják a nemzeti közösségek, közöttük a magyar nemzeti kisebbség jogait.
Ezt a hozzáállást elégelte meg a héten a szövetség, amelynek főtitkára jelezte: a magyar ellenkezés dacára Jens Stoltenberg főtitkár közölte vele, hogy „különböző okok miatt” az április 4-5-én tartandó NATO-külügyminiszteri ülés időpontjára összehívja a NATO-Ukrajna miniszteri szintű egyeztetést is.