Az orvos, aki orosz és ukrán katonákat egyaránt mentett: "Nincs kenyér, nincs gyógyszer, de van propagandasajtó”
Világító szőke hajával, szorosan magára tekert sáljával, szövet blézere alól időnként kivillanó tetoválásaival és „Mariupol” feliratú pólójával az ukrán Julia Pajevszka már messziről feltűnő jelenség az Európai Parlament folyosóin. A média számára fenntartott kis szektorba érve még gyorsan elnézést kér, és kiszalad, hogy rágyújtson egy cigarettára.
Mikor megtudja, hogy csak tíz percet kaptunk az interjúra, láthatóan megkönnyebbül.
„Azt szeretnéd tudni, mi folyik Ukrajnában? Gyere el, és nézd meg a saját szemeddel” – tanácsolja mosolyogva, mielőtt lehuppan a számára kijelölt fotelre.
Az Európai Parlament plenáris ülésén, ahol december közepén átadták a „bátor ukrán népnek” járó Szaharov-díjat, Pajevszka nem először adja ezt a tanácsot az őt egymás után faggató újságíróknak. Ő maga láthatóan nem szívesen beszél az átélt borzalmakról.
„Láttam a halottakat az út szélén, láttam egy nőt, aki halott csecsemőjével a karján ült egy padon, láttam volt házikedvencként tartott kutyákat emberi testrészeket enni az utcán. Népirtás történt, én pedig mindennek tanúja voltam” – sorolta el röviden az ukrán civilek tiszteletére tartott sajtótájékoztatón, de amikor egy szlovén újságíró az ő történetének részleteire lenne kíváncsi, ismét bezárkózik. Az csak a The New York Times róla szóló portrécikkéből derült ki, hogy poszttraumás stresszel küzd.
Amikor ő is sír
Julia Pajevszka már a február 24-én kezdődött orosz invázió kezdete előtt Ukrajna-szerte ismert volt, de nem polgári nevén, hanem Tajraként – ezt a becenevet a World of Warcraft videójátékban használta korábban, így ragadt rajta. Csak nőkből álló önkéntes orvosi csapata, akiket „Tajra Angyalainak” neveztek el, a kelet-ukrajnai Donbaszban zajló harcok alatt lett híres.
Tajrát 2021-ben egy testkamerával ajándékozta meg a Netflix, mely az Invictus Játékok résztvevőiről készített dokumentumfilmet. (A katonaorvos korábban a Donbaszban a csípőjén sérült meg, így indulhatott a sérült katonák és veteránok számára, a brit Harry herceg által alapított sportversenyen.) Amikor azonban az orosz csapatok megtámadták Ukrajnát, a kamerával nem saját magát, hanem Mariupol ostromát kezdte filmezni.
Az ekkor készült felvételekből azóta több is bejárta a világsajtót, köztük egy olyan is, melyen Tajra és csapata egy sérült orosz katonát látnak el. „Mindenkivel ugyanúgy bánunk” – hallatszik válasza, miközben a fiatal férfi meglepődve köszöni meg a segítséget.
Egy másik felvételen egy árván maradt testvérpárt hoznak be a kórházba, akik szüleiket egy ellenőrzőpontnál kitört lövöldözésben veszítették el, és ők is súlyosan megsérültek. Amikor a fiú a kezei között hal meg, még a sokat látott katonaorvosnő is elsírja magát.
Az, hogy ezek a felvételek egyáltalán eljutottak a nyilvánossághoz, az AP hírügynökség egyik munkatársának köszönhető, akihez Tajra egy rendőrön keresztül juttatta el a memóriakártyát. A külföldi újságíró egy tamponba rejtve, lényegében az utolsó pillanatokban csempészte át a felvételeket az orosz ellenőrzőpontokon – Pajevszkát sofőrjével együtt másnap, március 16-án elfogták az oroszok.
A katonaorvos három hónapos fogságának részleteiről csak nagyon kevés részletet osztott meg, lényegében csak az őt segítő AP hírügynökséggel, és a The New York Times újságírójával tett kivételt, akinek kórházi szobájából nyilatkozott. Nekik mesélte el, hogy elfogása után egy fagyos cellába vetették, és többször is órákon át vallatták. Az első öt napban nem kapott enni, és csak fél pohár vizet adtak neki naponta.
„Megpróbáltak bizonyítékokat kicsikarni belőlem. Azt akarták, hogy elismerjem, náci vagyok, és borzalmas dolgokat tettem, embereket öltem” – mesélte.
Tíz nappal később az oroszok kamera elé ültették, ahol egyértelmű kínzások és verés nyomai is láthatóak voltak rajta, de erről sem árul el részleteket. A felvétel után, melyen az oroszok Hitlerhez hasonlították, és azzal vádolták, hogy gyerekeket használ pajzsként, egy háromszor hat méteres cellába került, 21 másik nővel együtt. Nem fürödhettek, nem moshattak fogat, minden nap kását kaptak enni halkonzervvel, és hamarosan az egészsége is romlani kezdett, miután elvették tőle a gyógyszereit.
„Már nem vagyok 20 éves, a testem már nem bír annyit, mint korábban” – emlékezett.
Ostobaság hinni nekik
A börtönben töltött hónapok alatt minden fogvatartott ugyanannak a propagandának volt kitéve, így ő is. Azt hazudták nekik, hogy Ukrajna elesett, feloszlatták a parlamentet, Kijevet elfoglalták az oroszok, a kormány pedig elmenekült.
„Sokan elkezdtek hinni nekik. Láttátok, mi történik a propaganda hatására? Az emberek kétségbeesnek. Én azonban nem hittem el, mert tudom, hogy ostobaság hinni az ellenségnek” – mondta.
Azt, hogy milyen értékes rab van a birtokukban, az oroszok is tudták, így három hónappal később belementek, hogy Julia fogolycserével szabaduljon.
„Zsákot húztak a fejemre, óvatosan egy autóhoz vezettek, ott levették róla, majd egy szó nélkül elvittek Donyeckbe” – emlékezett vissza Taira, aki nem tudta, hogy kicserélik-e, vagy lelövik. Egy cellatársa később elmesélte neki, hogy a börtönben azt mondták, kivégezték. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök június 17-én, televíziós beszédében jelentette be, hogy kiszabadították.
Julia a börtönben kilenc kilót fogyott, alvásproblémái vannak, és úgy gondolja, a lelki sebei egy életre szólnak. Férje mindenben támogatja, 19 éves lánya pedig külön engedéllyel versenyzett helyette az Invictus játékokon. Az édesanyát ugyanakkor nem hagyja nyugodni, mi történhetett azzal a 21 nővel, akivel együtt raboskodott, és azt sem felejtette el, milyen erős is tud lenni az orosz propaganda – nemcsak Ukrajnában, hanem az Európai Unióban is.
„Éppen ezért kell eljönnötök Ukrajnába, hogy saját szemetekkel lássátok, mi történik ott. Hogy megbizonyosodjatok arról, hogy minden, amiről a hírekben beszámolnak, igaz. Az orosz propaganda mindent elferdít, inkább jöjjenek el hozzánk, és beszélgessenek emberekkel” – üzente az Európai Parlamentből a magyaroknak.
Strasbourgban egy példát is felhozott, hogyan hat az orosz propaganda az emberek lelkivilágára.
„Egy évvel ezelőtt beszélgettem egy Dél-Németországban élő férfival, és kicsit meglepődtem, amikor arról beszélt nekem, hogy az ukránok hamarosan megtámadják Oroszországot. Ennyire erős a hatása” – figyelmeztetett.
A propaganda azonban nemcsak a börtönökben, hanem az oroszok által elfoglalt területeken is működik, ahonnan szabadulása óta nagyon nehezen jut információkhoz.
„Komplett városrészeket vágnak el a külvilágtól, a lakók még a saját rokonaikkal sem tudják tartani a kapcsolatot. Ha mégis sikerül, akkor viszont borzalmas dolgokról számolnak be: házkutatásokról, emberrablásokról, kínzásokról – pont, mint amin én mentem keresztül” – mondta.
Julia szerint amikor az oroszok bevonulnak bármelyik faluba vagy városba, mindig ugyanazt a tervet követik. Mindent elpusztítanak, ami az ukrán kultúrára, nyelve emlékeztet a könyvektől a népviseletig.
„Amikor valaki ukrán viseletbe öltözik, megverik” – mesélte.
„Nincs kenyér, nincs gyógyszer, de van propagandasajtó. Mivel áram sincs, generátorokat hoznak, hogy le tudják játszani az orosz propagandaműsorokat. Az iskolákba orosz könyveket hoznak, néha az ukrán anyanyelvű tanárok egyik napról a másikra tűnnek el, és oroszok érkeznek a helyükre. Ez az ukrán nép ellen elkövetett kulturális népirtás.”
Tajra most is úgy látja, a helyiek folyamatos félelemben élnek.
„Tudom, hogy olyanok is vannak, akik jól járnak a jelenlegi helyzettel, de az emberek nagy többsége nem támogatja az oroszokat, és abban reménykedik, hogy minél előbb visszavonulnak az orosz csapatok.”
Hasonlóban hisz ő is, és biztos benne, hogy Ukrajna szabad lesz, ami után „új országot építhetnek”.
„Ennek az új országnak más lesz a lelke, és mindentől megszabadulunk majd, ami a szovjet örökség része. Nem lesz több szovjet hagyomány. Az országunk a jövőbe néz majd, miközben Oroszország valahol nagyon mélyen a múltban ragad. Ha tehetitek, gyertek majd ebbe az új Ukrajnába.”
