Budapest
2025 szeptember 09., kedd
image

Az Oktatói Hálózat szerint 3 lépésből visszaengedést nyerhetnek a magyar egyetemek az Erasmus+ és a Horizon programokba

"Az alapítványosított egyetemek részvételének felfüggesztése a Horizon Europe és az Erasmus+ programokban nagyon súlyosan érinti az érintett intézmények diákjait, oktatóit, kutatóit és egyéb alkalmazottait.

Ezért a csapásért azonban nem az Európai Unió, hanem kizárólag a magyar kormány a felelős.

- írja az Oktatói Hálózat a szerda este kiküldött közleményében, és kitér arra, hogy a kormány az alapítványosítással olyan testületek kezébe adta az egyetemek feletti teljhatalmat, amelyeknek a működési szabályai nem ismertek, tevékenységük nem nyilvános. "Az Unió semmi mást nem tett, mint érvényt szerzett annak a helyes elvnek, hogy nem átlátható működésű szervezetek kezébe közpénzt adni nem szabad, ám az átláthatóság hiányának csak egy tényezőjét, a kuratóriumok összetételét kifogásolta"- magyarázzák.

Az Oktatói Hálózat szerint azonban még a kialakult helyzetben is van lehetőség a korrekcióra a kormány részéről azért, hogy az érintettek ne essenek el a két európai program által nyújtott támogatásoktól. Ehhez meg kell változtatni a kuratóriumok jogállásáról szóló törvényt úgy, hogy

"Senkinek lövése sincs", mi lesz így az Erasmus-diákok és az egyetemi kutatások sorsa

Egyelőre még nincsenek veszélyben, de 2024-től nagy érvágást jelentene a magyar egyetemisták nagy része számára az a brüsszeli döntés, amely az alapítványi fenntartású felsőoktatási intézményeket kizárja az Erasmus+ és a Horizont Európa kutatói programokból. Az intézkedésben semmi meglepő nincs, és a kormányt sem érte váratlanul, hiszen az Európai Tanács decemberi döntésén alapul, viszont már nem sok idő van, hogy helyrehozzák.