20° Budapest
2025 június 18., szerda
image

Az Iszlám Állam több tagja is megszökött a börtönből a földrengés után

A hétfői, Törökországot és Szíriát sújtó földrengést kihasználva az Iszlám Állam terrorszervezet több tagja megszökött egy börtönből a térségben - közölte a büntetés-végrehajtási intézet egyik illetékese az AFP-vel.

Szíriában, a török határ melletti Rajo katonai börtönében is károkat okozott a földrengés, ez után tört ki lázadás. Körülbelül húsz fogvatartottnak sikerült kimenekülnie.

A börtönben közel 2000-en raboskodnak, közülük 1300-at gyanúsítanak azzal, hogy a szíriai háborúban is részt vevő Iszlám Államhoz tartozik. Sok foglyul ejtett kurd fegyverest is őriznek a börtönben.

A börtönlázadás tényét megerősítette a szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) is.

Amit kedd hajnalra tudni lehetett a földrengésről, azt itt gyűjtöttük össze: