Az EU-tól elnyert 2,8 milliárd forintból fejleszti gyakorlóiskoláit az ELTE
Összesen 2,8 milliárd forintot – a pályázó egyetemek közül a legnagyobb összegű – támogatást nyert el az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az Európai Unió Emberi Erőforrás-fejlesztési Programjában (EFOP). A pénzből az öt budapesti és egy szombathelyi gyakorlóiskoláját fejleszti az intézmény: 184 tantermet és szaktantermet újítanak fel, 135 interaktív táblát, 210 laptopot és 140 asztali számítógépet, valamint 4330 bútort szereznek be.
Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja a bejelentéskor hangsúlyozta: más pályázatoktól eltérően most nem kellett kompromisszumot kötni az egyes intézmények céljait illetően, az intézményvezetőkkel közösen sikerült egyeztetniük, hogy melyek azok a legfontosabb célok, amelyek leginkább tudják javítani a működési körülményeket.