14° Budapest
2025 május 05., hétfő
image

Az EU legjobbjai közé került a budapesti közlekedés a baleseti statisztikában

Kiszámolta az Eurostat, melyik régióban mennyi halálos közlekedési baleset történt. Magyarország legjobbja lakosságarányosan egyértelműen Budapest: a fővárosban egymillió lakosra 19 haláleset jutott, ami az EU 242 régiója közül a 13. legjobb mutató. De ha a nem EU-tag Norvégia és Svájc adatait is hozzászámoljuk, akkor is a 19. legjobb hely Budapesté.

A többi magyar régióban a következő számok jöttek ki:

Fontos hozzátenni, hogy ezek 2020-as számok, vagyis nagyban befolyásolhatta a balesetek számát az is, hogy melyik országban mennyire vették komolyan a járvány miatti kijárási korlátozásokat. Magyarországon például az egy évvel korábbi 720-ról akkor 554-re csökkent a közlekedési balesetek áldozatainak száma.

A legkevesebb baleset az olasz Valle d’Aostában, valamint a finn Aland szigetcsoporton történt – pedig ebben a két nagyon kis helyen annyira kevesen laknak, hogy kevés baleset is nagyon soknak tűnhet a lakosságarányos statisztikában, ehhez képest egyikben sem érte el az 1-et sem egymillió főre vetítve a balesetszám. A nagyobb városok közül – amelyek az EU-s besorolásban külön régiónak számítanak – Stockholm, Bécs és Hamburg közlekedése a legbiztonságosabb, 5, 6, illetve 8 halálos áldozattal egymillió főre. Ezeken kívül még Melilla, Brüsszel, Berlin, a dán Fővárosi Régió, Madrid és Prága teljesített jobban Budapestnél.

A legrosszabb helyzetet a portugál Alentejo régióban mérték, ahol egymillió főre 135 áldozat jutott, majd a Franciaországhoz tartozó karibi Guadeloupe és a lengyel Mazóviai vajdaság, azaz Varsó és tágan vett környéke következik a lista végén.

(Kiemelt képünk illusztráció).