Az elszabadult infláció kezelése mutatja, mekkora Mekk mester a kormány
Az infláció év végére meghaladhatja a 25 százalékot, és onnan fordulhat lejjebb – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Inforádió műsorában. Az előrejelzés némileg meglepő, a jegybank legfrissebb, szeptemberi prognózisa legfeljebb 22 százalék körüli csúcsot valószínűsít.
Honnan jött a 25 százalékos inflációs csúcs?
A különbséget magyarázhatja, ha a kormány tud valamit, amit a jegybank nem – olyasmit, ami felfelé tolja a várható inflációs pályát. Ez aligha az árstopok kiengedése lesz, a kormány éppen újabb termékek árának megstopolására készül. A létező lakossági árstopokról Nagy azt mondta, egyelőre maradnak. A jövőjüket az infláció határozza meg.
Lehet persze, hogy Nagy Márton a tényleges kormányzati előrejelzésnél nagyobb számot mondott be – ha végül a csúcs alacsonyabban lesz, máris győzelmet lehet hirdetni.
Márpedig „az inflációt le kell szorítani”, ez a magyar gazdaságpolitika jelenlegi alapvetése Nagy Márton szerint (plusz a recesszió elkerülése – a kettő nem mellesleg nehezen összeegyeztethető cél).
Nem csak szerinte, személyesen Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be, hogy 2023 végére az inflációt meg kell felezni, 10 százalék alá kell szorítani. Erre a jegybankelnököt megkérte, a pénzügyminisztert pedig utasította. Mintha az inflációt Matolcsy György és Varga Mihály saját kezűleg mozgatnák – persze ha idővel a termékek és szolgáltatások elég tág köre lesz hatósági áras, akkor az infláció mutathat mesterségesen 9 százalékot. Mondjuk a jelenlegi folyamatok alapján magától is fog, már csak a bázishatás miatt: 2023 végén már a jelenlegi, rendkívül magas árakhoz viszonyítunk, ha még ezekhez képest is több, mint 10 százalék lesz az áremelkedési ütem, az már nagyon komoly bajt fog jelezni.
Ha Nagy részéről a 25 százalékos év végi infláció belengetése csak kommunikációs trükk volt, akkor annak rendkívül felelőtlen: a magas inflációs várakozások könnyen ténylegesen magas inflációban ölthetnek testet – ezt Nagy Márton mint exjegybankár pontosan tudja.
Az infláció a jegybankra tartozik, csak hagyni kéne
Apropó jegybank, az infláció leszorítása (az árstabilitás biztosítása) a jegybank feladata, nem a kormányé – ahogy azt Nagy Márton szintén pontosan tudja. A kormány feladata ezzel kapcsolatban leginkább az lenne, hogy intézkedéseivel ne menjen szembe a jegybank monetáris politikájával. Közben a kormány intézkedéseivel aktívan aláaknázza és rombolja a jegybank monetáris politikáját. A teljesség igénye nélkül:
A magyar infláció 25 százalékkal jó eséllyel Európa-bajnok lesz
Ha Nagy Márton miniszter előrejelzése jön be, akkor jó eséllyel lesznek olyan hónapok, amikor Magyarországon lesz a legmagasabb az infláció az egész Európai Unióban. Egyelőre a balti országokban még magasabb, Észtországban augusztusban meghaladta a 25 százalékot, de szeptemberben már mérséklődött. A kormány az inflációt (is) a háborúval a brüsszeli szankciókkal magyarázza, ami persze tulajdonképpen nem magyarázat, hiszen a háború a brüsszeli szankciók tekintetében Magyarország helyzete nem különleges. A kormány nem vesződik vele, hogy felmutassa azokat a tényezőket, amelyekben Magyarország különbözik a többi közép-kelet-európai országtól. Nem meglepő módon, a fundamentális, gazdaságszerkezeti, gazdaságpolitikai problémák létezése csak felvetné a 12 éve kormányzó párt felelősségét, továbbá a problémák olyan megoldásokért kiáltanának, amelyek egy kicsivel összetettebbek a plakátokra rajzolt bombáknál és az áremelés ötsoros kormányrendeletekben történő betiltásával.
Az elszabadult infláció kapcsán mondhatni, hogy a különleges idők különleges intézkedéseket igényelnek, ám az infláció elleni küzdelem tulajdonképpen pompásan illeszkedik a Fidesz 12 év alatt mutatott (gazdaság)politikájába, amennyiben
az unortodox barkácsolás nem a kivétel, hanem a szabály, az eredmények pedig nemzetközi (régiós) összehasonlításban legalábbis nem kiemelkedően jók, egyes esetekben egyenesen csapnivalóak. Mindenesetre a barkácsolást nem indokolják, hiszen az eredmény jó eséllyel meglett volna anélkül is.
A kiszámíthatatlan, és/vagy rövidlátó kül- és gazdaságpolitika pedig vaskosan benne van a forint árfolyamának mélyrepülésében, ami miatt a jegybank kénytelen brutálisan magas, 18 százalékos irányadó kamatot fenntartani, ami miatt a piaci hitelezés lefullad, amire a kormány további ad hoc beavatkozásokkal reagál, ezek pedig sebtapasznak jók, de a betegséget nem orvosolják. Nem mellesleg a forint árfolyama és az egyéb gazdaságpolitikai problémák az inflációban is vaskosan benne vannak, hiszen a gyenge forint minden importot drágít. Nagy Márton elmondása szerint az újabb körös ársapkák hazai előállítású termékekre vonatkoznak majd. Igen ám, de nincs olyan hazai előállítású termék, amiben ne lenne import nyersanyag, alapanyag, energia stb.
Ezt egy jellemzően hazai előállítású, feldolgozott és az inflációs listák élén tanyázó élelmiszeren, a trappistán mutattuk be a közelmúltban:
Ha a végfogyasztói árba nem lehet beárazni a dráguló importot, a terméklánc szereplőinél veszteség fog keletkezni. Aminek az eredménye – ahogy az eddigi árstopoké – termékhiány lesz, termelési zavarok és egyéb termékek fokozott inflációja.
Legalább úgy csinálnak, mintha kormányozni tudnának
A Fidesz 12 év alatt sikeresen hitette el egy széles választói réteggel, hogy alkalmas – sőt: egyedül ő alkalmas – a kompetens kormányzásra. Ebben a rétegben a már-már vallási jelleggel Fidesz-szavazókon túl benne vannak azok, akik úgy amúgy különösebben nem szimpatizálnak a párttal és szinte teljhatalmú vezetőjével, esetleg szúrják a szemüket a korrupciógyanús ügyek és a párt környékén előforduló mesébe illő meggazdagodások, de hiszik, hogy „legalább kormányozni tudnak”.
Az elmúlt száz év legsikeresebb tíz éve után a magyar gazdaság régiós összehasonlításban nem volt képes kiemelkedő növekedést felmutatni, a lakosság életszínvonala nem nőtt kiemelkedően, a hazai vállalati szféra nem lett kiemelkedően sikeres, az államadósság ott tart, ahol 2010-ben és a sort hosszan folytathatnánk.
Ugyanakkor a nagy állami ellátórendszerek vagy pocsék állapotban vannak (oktatás) vagy tulajdonképpen már összeomlottak (egészségügy, nyugdíjkassza).
A Fidesz gazdaságpolitikájának alapelvei talán az alábbiak szerint foglalhatók össze:
Ezekkel együtt – és persze az uniós támogatásoknak, továbbá a kormányzati és jegybanki gazdaságélénkítésnek, a forint folyamatos leértékelődésének köszönhetően – a magyar gazdaság, az állam, a háztartások és a vállalkozások a 2010-es évek második felének konjunktúrájában elműködtek. Válságban – mint most – nem elég mindig a legkönnyebb és a választók felé a legjobban eladható úton járni. Sőt, az sokszor több kárt okoz, mint hasznot már rövid távon. Mivel a károk már rövid távon jelentkeznek, újra hamar mekkmesterkedni kell – ahogy az árstopok esetében látható.
