Az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálja, hogyan szivárogtak ki iratok az ukrajnai terveikről
A védelmi tárca, a Pentagon után az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított, hogy miként kerültek nyilvánosságra a védelmi minisztérium minősített, többek között az ukrajnai műveletekkel kapcsolatos dokumentumai.
A Twitteren és Telegramom is megjelent katonai dokumentumok olyan amerikai és NATO-tervekről szólnak, amelyek az ukrán haderő támogatásának, utánpótlásának és megerősítésének elképzeléseit részletezik, valamint a háborús veszteségeket összesítik.
A hvg.hu is írt arról, hogy dokumentumok fegyverkézbesítésekről és már érzékeny információkról szóló adatokat tartalmaznak, és arról is szólnak, hogy amerikai és NATO-erők készítettek fel 50-60 ezer ukrán katonát egy Oroszország elleni offenzívára, amihez 250 tankra és 350 harci járműre van szükség.
A hvg360-.on megjelent összefoglaló szerint pedig magyar vonatkozású bizalmas Pentagon-anyag is kiszivárogott az iratok között. Méghozzá egy CIA-elemzés, amely
azt tartalmazza, hogy az Orbán-kormány a NATO és az EU tagjaként igencsak közel áll Oroszországhoz és/de egyre inkább az Egyesült Államokat tekinti legfőbb geopolitikai ellenfelének.
Magyar vonatkozású dokumentumok is kiszivárogtak a CIA ukrán háborúval foglalkozó elemzésébőlTöbb nyugati világlap is foglalkozik a CIA dokumentumokkal, melyeket egy közösségi portálon keresztül szivárogtattak ki.
Az ügyről elsőként beszámoló The New York Times péntek éjszaka arról adott hírt, hogy újabb, ezúttal a Közel-Keletet és Kínát is érintő dokumentumok is megjelentek a közösségi médiaoldalakon. Az iratok 2023. február 23. és március 1. közötti keltezésűek.
Amerikai kormányzati illetékesek közölték, hogy olyan katonai összefoglalókról lehet szó, amelyek a vezérkaron belül napi rendszerességgel készülnek, de nem nyilvános felhasználásra. A tájékoztatás szerint ezek tényleges hírszerzési értéke csekély.
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök főtanácsadója szerint a kiszivárogtatás mögött Oroszország áll, de az adatoknak semmi közük Ukrajna valós terveihez. A Kreml korábban úgy reagált, semmi kétség afelől, hogy az Egyesült Államok és a NATO beavatkozik Ukrajna és Oroszország konfliktusába.
(Nyitóképünk illusztráció)