Budapest
2025 szeptember 14., vasárnap
image

Átment néhány pingvin a tükörteszten, lehet, hogy van öntudatuk

A tükörteszt során az állatot egy tükör elé helyezik, a testére ragasztott színes jellel, jellemzően matricával. Amennyiben az állat ezt vizsgálni kezdi, vagy eltávolítja, de tükör nélkül nem próbálja meg eltávolítani a jelet, azt gondolják, az állat megérti a tükröződést, és képes önmagát azonosítani.

Egy még nem publikált kutatás során 2020 elején egy csoport vadon élő pingvint vizsgáltak. A kutatók különböző tesztekkel igyekeztek megállapítani, hogy a pingvineknek van-e öntudatuk. Az előzetes eredmények szerint lehet, hogy találtak valamit, de a konkrét következtetések levonásához még vannak teendők.

Az IFL Science beszámolója szerint a vadon élő pingvinek közül egy sem volt agresszív a tükörben látott önmagával szemben – az agresszivitás azon állatok körében gyakori, amelyek nem mennek át a tükörteszten. A matrica esetében azonban még kicsit homályosak az eredmények. A matricákat több állat is megpróbálta eltávolítani, míg egy másik tárggyal, egy előkével nem foglalkoztak. Mindez sok mindent jelenthet: lehet, hogy nem ismerik fel magukat –, vagy hogy úgy gondolják, jól áll nekik az előke.

Az állatokra még több teszt is vár, mire biztosan kijelenthető lesz, hogy rendelkeznek öntudattal.